Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14. fejezet

2010.11.24

Nyomasztó volt a levegő a 107-es irodában. Will úgy érezte magát, mint egy kihallgatáson. Katherina nem volt könnyű eset.

- Újságíró vagyok. Olvastam a könyved a régi cuccokról és, hogy van egy kard a múzeum gyűjteményében, ami négy darabból áll, de csak egy került elő, a többi elveszett, és erről szeretnék írni, hogy milyen sok dolog tűnik el a feketepiacon. – ez elég hihető történet, de látszott rajta, hogy nem vette be. Olyan volt, mint John. Őket egymásnak találták ki.

- Nem hiszel nekem? – alaposan figyelte. Tényleg olyan, mint a barátja. Megfigyel, rögzít és elemez. Már tudta, hogy John miért akart annyira vele jönni, ez mosolygásra késztette.

- Nos, nem, nem hiszek neked. De, sajnos, mert nincs időm kitalálni az igazat, és kötekedni sem. Meg amúgy is lógók egyel. Megtudnál várni? Órám van, de nemsokára visszajövök. Akkor elmondom, amire kíváncsi vagy, rendben?  - Will arcán a kezdeti csalódottság után, hogy ilyen klassz történeten ilyen egyszerűen átlátott, most öröm terült szét.

- Persze! Itt várlak.

- Jess?

- Igen, Kate? – ettől a névtől, mindig felállta a hátán a szőr, nézett be az ajtón, mert kint üldögélt néhány más kollegával és beszélgettek.

- Ő itt Will, egy ismerősöm el kell mennem, addig… - a fenébe! Most vette észre, hogy, hogy csillogott Jessica szeme, mikor a férfira nézett, már megint kezdődik. – el tudnád szórakoztatni?

- Örömmel! – micsoda meglepetés. Will is hasonló képen örült. Tetszettek egymásnak, és hasonló személyiségek is, jól meglesznek. Katherina összekapkodta a cuccát és véletlenül lesöpörte az asztalról a Tarot paklit.

- Remek! – sóhajtott és elkezdte összeszedni, Will is letérdelt mellé és segített.

- Egy becsúszott ide – és az asztal alá nyúlva kivett egy lapot a férfi. Mikor felfordította, Katherina ledermedt. A Bolond lapja volt a kezében. Teljesen elsápadt.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva. Tehát ő az! Nem hagyhatja, hogy az a férfi megölje! Tennie kell valamit.

- Jól persze! Te maradj itt Jessel én meg nemsokára jövök.

- Oké. – furcsán nézett rá, de a lány is furcsa volt. Úgyis meg kell szoknia, ha összejön Johnnal ebben olyan biztos volt, mint abban, hogy holnap felkel a Nap.

- De tényleg várj meg, ez fontos!

- Nyugi itt maradok! Siess, mert elkésel.

 

Úgy rohant, hogy mikor odaért a teremhez, pár percig nem tudott beszélni, annyira zihált. Addig előkészítette a projektort és a jegyzetét. De egész végig Willre gondolt. Miért akarhatja az a férfi megölni. Igaz, elég bosszantó tud lenni, és még jól is hazudik, mert, hogy nem újságíró az biztos. Azt elmondta a rendőröknek, hogy milyen személyisége van annak a férfinak, mi lesz a jövőjében, de azt nem, hogy valakit meg fog ölni. Ez is kicsit sok volt neki, nemhogy még egy gyilkosság. Csak annyit mondott, hogy rossz ember és bármire képes. Nem túl sok, de egy olyan embernek, mint Tom Norris felügyelő, elég. Az óra nagyon lassan telt számára, mert más dolga lett volna. Csak vánszorogtak a percek. Mikor lesz már vége?!

 

Közben Will és Jess jól elvoltak. Vagyis eleinte nem annyira.

- Te is itt dolgozol az egyetemen?

- Igen. Az egyik professzor mellett segédkezek a kutatásokban.

- Mi a szakterületed?

- Ez nem olyan fontos. – Jess szeretett volna áttérni más témára, mint például van e kutyája, barátnője, élettársa vagy tervezi-e, hogy az utóbbiakat mostanában beszerzi.

- Kedves lány a barátnőd, csak kicsit gyanakodó, nem

- Neki vannak ilyen dolgai, nem bízik meg sok emberben.

- Rossz lehet.

- Igen, de ő ilyen. A bizalmába kell férkőzni, és akkor minden simán megy.

- Mivel foglakozik?

- Nos, ő egy boszorkány.

- Hogy mondtad? – elnevette magát Jess.

- Tagadja, de én tudom, hogy az, de ne izgulj jó boszi.

- Aha. Ez kicsit váratlanuk ért. – megint elnevette magát, mint egy csitri. Most jön az a rész mikor mindenen nevet, az első lépés egy pasi becserkészésében.

- Egyébként az okkultizmus a területe. – egy darabig hallgattak majd:

- Feltehetek egy kérdést? – közelebb hajolt a lányhoz.

- Persze, bármit. – Jess bizsergett.

- Katherina jár valakivel? – bumm! Arcon csapás a javából.

- Nem. Senkivel.

- Az nagyszerű! – A lány nagyon elkenődött. Már megint ennyire félrenézte?

- Mert van egy barátom, John, nem tudom mesélt-e róla, de szerintem nagyon jól összeillenének! – Jessica felkapta a fejét.

- Tényleg?

- Igen. Annyira hasonlítanak, és biztos forrásból tudom, hogy Johnnak is nagyon bejön. Ö ö, vagyis tetszik neki. – elvörösödött, nem szokott hozzá, hogy ilyesmiről egy lánnyal beszéljen, méghozzá ilyen csinos lánnyal. Miért is nem nyomult még rá? Ja persze, John.

- Össze kéne őket hozni! – lelkendezett Jess.

- Úgy véled?

- Nos, tudod az előző kapcsolata, hát, nem alakult túl jól. Vagyis...

- Mi történt?

- Erik a vőlegénye volt. Elütötte egy autó. Kate végignézte, és teljesen összetört, Erik… - nem tudta befejezni. Nagyon kedvelte őket együtt. Olyan aranyosak voltak.

Erik tavasszal kérte meg a kezét. Katherinával madarat lehetett volna fogatni. Már egy ideje jegybe jártak, és nyáron mikor az esküvőt szervezni indultak, kéz a kézben, mint mindig, a jegygyűrűje lecsúszott a kezéről, furcsa, mert egyébként szűk volt rá. Visszafordult érte, így kezük szétvált, Erik visszanézett párjára, aki épp felvette a földről legdrágább kincsét, mikor szemük találkozott, olyan átható pillantás volt ez, mint ritkán. Ekkor egy autó rohant a férfiba és hajtott tovább megállás nélkül. Erik először végiggurult a motorházán, majd az aszfaltnak csapódott néhány méterrel odébb. Katherina hozzá rohant és még látta az utolsó lélegzetét, még utoljára a tekintetük összeért, és még utoljára megfogták egymás kezét. A lányt a mentő vitte el, mert sokkot kapott és felállni is képtelen volt, nemhogy reagálni, bármi nemű dologra, mely a külvilágból érkezett felé. Ő is meghalt ott az úton, egy része képtelen volt felkelni onnan és tovább lépni. Egy régi emlék kúszott a fejébe állandóan. Mikor megkérte a kezét. Úgy ahogy kell, letérdelt. Azt mondta, csak akkor adja oda a gyűrűt, ha vele együtt mindenét, elfogadja, és ha bármikor képes lesz nevetni, akármi történik, és meg marad az aki.

- Hidd el, hogy vannak dolgok, melyek megtörténnek, akkor is, ha azt mi nem akarjuk. Előfordul, hogy az eső nem áll el, vagy, hogy a tavasz nem fakaszt rügyeket. De amíg képesek vagyunk hinni, hogy egyszer kisüt a Nap, és virágba borulnak a fák, amíg a viharban is felemelt fejjel járunk, és amíg a könnyeken át is képesek vagyunk nevetni, addig a csodák bennünk élnek. Higgy a csodákban és az lehetsz, aki lenni szeretnél, és akkor minden a tiéd lesz, amit csak akarsz.

Katherina elsírta magát, amikor ezt hallgatta és utána is, mikor eszébe jutott később. Mielőtt felhúzta volna a gyűrűt, valamit látott benne. Egy szöveg volt benne. „Higgy a csodákban”. Csak ennyi. De benne volt minden, amire szüksége volt. Erik azt mondta, mikor kereste a megfelelőt és ezt találta, már benne volt az írás és emiatt, a vésés miatt döntött emellett. Mindig kicsit szentimentalista volt, de ezt szerette benne a lány

Higgy a csodákban. Csakhogy ezeket Jessica nem tudta, így nem is mondhatta el Willnek. Pedig Will, nagyon érdekesnek találta volna és valószínűleg az ő saját stílusában azt mondta volna: Deja vu.

- És úgy gondolod, hogy már készen áll egy másik kapcsolatra.

- Nem tudom. Már két éve volt. Az első félévben még dolgozni sem járt be. Nagyon összetört. Csak otthon sírt. Sokat jártam hozzá, de eleinte nem engedett be senkit. Később jobb lett. De ha még mindig a régi kapcsolata kísérti sosem fog túllépni rajta. – nem is tudta, mennyire pontosan fogalmazott.

Will is elgondolkozott. Ő is látta rajta mennyire szomorú, de csak a szemén keresztül tükröződve és csak azok szúrják ki, akik ilyen apró jelekből olvasnak. Mint ő és John.

- Egy kérdés. – kezdte újra Jess. – Ez a John, az a John, aki ma reggel megmentette?

- Igen. Miért?

- Mert szerintem van esélye nála – sejtelmesen elmosolyodott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.