Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20. fejezet

2010.11.24

Ahogy Veronica Lavenstin a távolodó férfit nézte, nem tudta, mit gondoljon. Furcsa volt a férfi, erős, de őt nem tudta megtéveszteni. Majdnem nem vette észre, ami úgy csípte az orrát. Nem volt nagyon feltűnő, szinte alig pislákolt, de ő tudta, hogy ott van. Ahogy a szemébe nézett látta. Ott volt, és a férfinek fogalma sincs, hogy micsoda. Alig hitte el. Ő bele látott a lelkébe. Látni akarta, hogy került oda. Egy férfi. Idős. Hófehérek a szemei és őt nézik. De nem engedte, hogy lássa, túl, jól használja. De ő is tud egy-két trükköt. Nem hagyta, hogy ilyen egyszerűen lerázzák. Látott még mást is. Egy másik férfi, csakhogy ő fiatal, van nála valami, egy medál, értéktelen. Vagy mégsem. Hawkenak sokat jelent. A fiatal és a szobában lévő másik férfi, hogy is hívják, Lester, van köztük valami. Látni akarja kik ezek, de nem engedi, olyan erős. Küzd. Már annyira a részévé vált, hogy sajátjaként kezeli, és nagyon is jól. Legyengítette az ellenállása, de nem képes örökké titkolni. Rá fog jönni. Tudni akarta. Veronica kíváncsi természet, és mindig megtudja azt, amit akart.

 

 

Johnathan a fejéhez kapott és összecsuklott volna, ha nem kocsiban ül, így csak az útról tért volna le, ha ő nem volna John. De mivel az volt, és mint önmaga, nem szokott ilyet tenni csak, a fékbe taposott bele, így Will felkenődött a szélvédőre. Sosem kapcsolja be magát.

- Mi a fenét csinálsz! Te jó ég! Mi van veled? – kezdeti dühe elpárolgott, mikor meglátta barátját kínok közt vergődni. 

- John! Mi a baj? – de amilyen gyorsan jött, úgy is tűnt el. Mélyeket lélegzett és össze volt zavarodva.

- Mi történt? – nem válaszolt. Nem hallotta a kérdést, és nem is látott semmit, csak egy sötétkék szempárt, egy hatalmas tölgy ajtót, majd a vajszínű márványpadlót. Ekkor visszatért a saját testébe.

- John! Válaszolj már!

- Mi van? – teljesen kótyagos volt.

- Én is ezt kérdezem. Mi volt ez? - maga elé nézett, ő is ere próbált rájönni.

- Azt…azt hiszem volt egy látomásom.

- Egy mid?

- Látomás. Talán, nem tudom. Képeket láttam, és a fejem, még most is bizsereg.

- Bizsereg? A bizsergéseid nem vezetnek neki egy fának!

- Ha jól látom nem is mentünk neki egynek sem! – gyorsan hátranézett, nem jön-e valaki utána, aki belerohanhatna. Ekkor félre ált az út szélére.

- Nem úgy értem. Tudod, hogy megijedtem!

- Hát még én. – tényleg elég riadt képet vágott. Falfehér volt és olyan amilyennek még Will nem látta. Mostanában sokszor van ilyen. Fogalma sem volt, hogy mi történt.

- Meséld el pontosan, hogy mit láttál, mielőtt az életemmel játszottál volna.

- Nem is tudom, mintha valakit kínoztak volna, nem is, vallatták, szavak nélkül, eszközök nélkül. Szenvedett és…

- És?

- Ennyi. Ennyit láttam.

- Hát ezt még gyakorolni kell. – még mindig maga elé meredt. Beletúrt a hajába ekkor meglátta a karján fityegő medálját. Amióta az eszét tudja, megvan neki. Kétszer négy, C-alakú vonal amik, egy nyolcágú csillagot rajzolnak ki, keresztben rá egy átló, mely később került rá. Ekkor beugrott.

- Ezt is láttam!

- És ez mit jelent?

- Hogy én is benne vagyok, és még lesznek, hasonló élményeim.

 

 

Katherina éppen visszatért Norris nyomozótól.  Elmondta, hogy előző nap találkozott Johnnal. Miért kerülik el egymást folyton, ez így nem lesz jó. Most nem az egyetemre, hanem a múzeumba ment, volt egy kis dolga. Az egyik kollegája kérte meg, hogy vizsgáljon meg egy tárgyat, amit nem olyan régen hoztak be. Egész nap a két srácra gondolt. Félt, attól, ami jönni fog. Mert jönni fog, hamarosan. Egy alagsori terembe ment ahová küldték. Meglepően világos volt, és hűvös, ment a légkondicionáló. Egy darabig értekeztek, a régi cserépedény történetét illetően, majd el kellett szaladnia társának, elhozni egy másikat. Egyedül maradt, de nem zavartatta magát, az edényt nézegette, a találásának körülményeit, és a fényképeket. Azon gondolkozott, hogy rítusokhoz használták-e vagy csak egyszerű köpőcsésze volt. Nem ez volt a kedvenc foglalatossága, de ezt is meg kellett csinálni. Ekkor a lámpák villogni kezdtek. Felnézett. Mi történik, gondolta. A levegő szinte megfagyott, de nem a technikának volt köszönhető. A polcokon az edények, korsók, és minden tárgy mocorogni kezdett, mintha földrengés volna, össze-összekoccantak, a székek felborultak, hátborzongató helyzet volt, a vitrinnek üvegei remegtek, de Katherina nem félt. Ide-oda kapta a tekintetét, keresve az okát, és egyszer mindennek vége lett és kivágódott az ajtó. Kilépett rajta, ahogy kiért a folyosón folytatódott az egész. Erős szél rohanta meg hátulról, így előre indult, az ugráló képek és repedő falak között. Ahogy haladt, falra rögzített szőnyegek és fegyverek potyogtak elé, de csak átlépte őket. Most ez nem számított. Szaporázta a lépteit, és egy másik ajtó is kicsapódott a folyosó végén. Odaérve benézett, majd belépett. Ismerős volt neki a terem, sokat járt itt, ezért ideges lett. Szíve egyre hevesebben vert, ahogy az egész terem remegett, minden tárgya ki akart törni börtönéül szolgáló fiókból, vagy tárlóból, csak egy állt szilárdan, nyugalma magára vonzotta a lány tekintetét. Egy kard volt. Sziklaszilárdan lógott a falon lévő, üveg kalitkában, egyszer, minden megállt, de még nem volt vége. A kardot nézte. Az üvege repedni kezdett, szétfutkorásztak a csíkok rajta és egyszer az egész darabokban Katherina lába elé potyogott, de nem érdekelte. Lassan a fegyver felé nyúlt, míg el nem érte, ahogy ujja hozzáért megfagyott. Képek villantak a fejébe. A saját emlékei, régről, mikor megtalálták a kardokat, és más emlékei. Egy férfiről, aki tud valamit. Mit csinál vele? Nem szabad! Majd egy határozottan új dolog, annyira új, hogy még meg sem történt. Ez nem lehet igaz! Pupillája kitágult, könnyek folytak végig az arcán. Ekkor elszakadt. Elengedte a kép és újra a múzeumban volt. Minden a helyén volt, sem egy üvegszilánk, sem egy törött cserép, sem repedések, mintha, meg sem történt volna az előbbi néhány perc. Egy szó volt az ajkain. Egy név, amit már nagyon régen nem mondott ki és nagyon régen gondolt rá. Mikor az imént az emlékei feltörtek, lelke mélyéről, vele együtt, olyan érzések is, amik eddig eltemetve pihentek benne. De most újra szüksége van az ezekre, hogy tudja, mit hoz a jövő, fel kell készülnie, mert itt van:

- Veronica.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.