Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14. fejezet

2010.12.23

Az épületben csend honolt. A Nap még utoljára integetett az álmos földnek, mielőtt eltűnt volna, átadva helyét az éjszaka rejtelmeinek. Mindjárt kezdődik. Nem hagyhatja, hogy Eleanor belesétáljon a csapdába, csinálnia kell valamit. Sebesült, esélye sem lesz így, tennie kell… Dörrenés törte meg a csendet. Sean, próbált az ajtó felé fordulni, de nem tudott. Újabb, és a két hatalmas vasajtó kivágódót, hogy a fal foga meg őket. Egy alak sziluettje rajzolódott ki az utcalámpák fényében. Nem mozdult. Az Árnyak idegei pattanásig feszültek. Lassan a lény elővett valamit, de nem fegyvert. Az öngyújtója lángja megvilágította, de arca nem látszódott kalapjától. Füstfelhő szállt fel, majd lassan elindult befele. Cipőjének kopogása visszhangot vert a falakról. Nem sietett, nem volt ideges. Halálos nyugalma, mindenki más feszültségét növelte. Egyenesen a terem közepe felé tartott, Sean fele. Pár méterrel, mielőtt elérte volna, megállt. Már majdnem teljesen a cigarettája végére ért. Az egyik remegő kézben elsült a fegyver, de a nő félrerántotta a fejét. A kalapjáért nyúlt, aminek a karimáját találta el az eltévedt golyó, levette és félredobta. Feltűzött hajában a gyenge fényben ordított a fehér csík. Érezhetően megfagyott a levegő. Mélyet szívott a cigiből, és szétnézett. Eleanor harcra kész volt. Félszemmel figyelte Seant, úgy látta, jól van. Nem bántották, ez csak egy dolgot jelenthet…

-          Már vártunk vámpír! – Ezt.

-          Ugye nem okoztam csalódást? – és a beszélő felé fordult, hogy Ő is jól lássa az ismertetőjét. Meglepte a látvány, mindkettőt.

-          Zasha? – suttogta. Felismerte a testet, mire az, elmosolyodott.

-          A Sebzett, igazán nagy megtiszteltetés, hogy Én, ölhetlek meg.

-          Zasha! – most hangosan mondta. A férfi megdermedt, és láthatóan történt valami. Alig észrevehetően, de megbillentette a fejét.

-          Úrnőm! – a vámpír átvette az uralmat, de sietni kell. – Oldozzon fel! Kérem!

-          Türelem. – Zasha a kezében lévő fegyvert átdobta Eleanornak, pont mielőtt az Árny visszavette volna a gyeplőt. Immár két fegyverrel a nő megmutatta, hogy ki is valójában. Olyan sebesen mozgott, hogy a többség, nem is tudta figyelni, hogy hol van, vagy, hogy épp kit öl meg. Ahogy az egyik fegyver kifogyott egy gyors mozdulattal a csízmájában pihenő kést vette elő, és Seanhoz libbenve lemetszette a köteleit. Undorodva szabadulva meg a szájpeckétől is, megragadta az egyik fegyvert, amit Eleanor tartott felé, és Ő is beszállt. A termet egy merő Árny-felleg töltötte meg. A vámpír a háta mögé rántotta Seant, és felpattintotta az öngyújtója tetejét. Ahogy az apró láng felvillant a füsttömeg felizzott, majd finom porként a földre hullott. Valaki a férfit félrelökve próbált a közelébe kerülni.

Eleanor az új támadást észrevéve megpördült, de egy hosszú dárda a mellkasába mélyedt és a hátán keresztül a levegőre tört. Lena továbblökve a fegyvert egyenesen a falba döfte súlyos terhével együtt. Eleanor lába nem érte a földet, csillagokat látott a fájdalomtól. Csak pár centivel kerülte el a szívét, és a halálos csapást. Sean, meglátva a falra tűzve a vámpírt, figyelmetlen lett, és Zasha lenyomta, így képtelen volt felkelni. A vámpír felkiáltott, mikor Roxan, egy másikkal a vádlijánál fogva szegezte le.

-          Na, ez le tudva, most mit csináljunk vele?

-          Most jön a legjobb része. – sisteregte Zasha, fekete szemeiben gonoszság csillogott. Erre Eleanor megragadta a dárdát, de Lena gyorsabb volt. Egy láncot lendített felé és a csuklójaira hurkolódva, megakadályozta. Elé lépve eltörte a fegyvert és a válla fölött döfte újra a falba. Alig tudta elkapni a fejét, hogy a fülét ne tűzze oda, lenézve, még egy arasznyi karó éktelenkedett ki a testéből. A vörös hajú Árny, felvett a földről valamit. Eleanor ezüst dobótőrét.

-          Tökéletes! - mondta főnökük és felé indult. A vámpír zsibbadtnak érezte magát, van valami ezeken a dárdákon, mint a lövedéken. Túl hamar lett vége a harcnak, de igaz sok Árnyat megsemmisített, mégis vesztett. Sean látta, hogy Eleanor nagyon rossz állapotban van, de mitől? Zasha hátra feszített a férfi kezeit, és Lena a nyakához nyomta a tőrt.

-          Várj! – szólt a főnök. Észrevett valamit. Valamit Seanon. Akármi történt, Ő még mindig a vámpírt figyelte, azt, hogy mi van vele.

-          Lehet, hogy nem is a vámpírok vannak oda érted, hanem te, értük? Változott a terv. Hozd ide a lámpást. – egyikük sem értette de Roxan és Lena képére undok vigyor húzódott. A megmaradt Árnyak, összeszedték magukat, látva, hogy helyzetük kezd biztató lenni. Eleanornak bizseregtek az izmai, feje nehéz lett, úgy érezte magát, mint amikor sok vért veszt, de most nem ez történt. Mi a fene lehet ez az anyag a dárdákon? Lena visszatért. Egy kerekeken guruló reflektorszerűséget tolt maga előtt. A vámpír előtt összefolytak a képek, de ki tudta venni, hogy mi az.

-          Most nyisd ki a szemed fiam! Lena, ha kérhetném. – utasított Zasha, és a nő, a vámpír felé fordította a gépet. Ahogy bekapcsolta fényár töltötte be a termet. Mindent beborított, és Seant csak Eleanor sikítása tudta észhez téríteni. Ahogy szeme hozzászokott a hirtelen nappalhoz, tisztán látta, hogy a nő csontjairól, hogy foszlik le a hús, füsttel ölelve. Az ereiben folyó méreg, és a kényelmetlen helyzete képtelenné tette a védekezésre. Fájdalom, elviselhetetlen kín járta át a testét. Seant elborzasztotta a látvány.

-          Elég!

-          Ez nem így működik! – mondta fagyos hangon Zasha. Sean minden erejével küzdött támadója ellen. – Nyughass, inkább élvezd a látványt. - A férfi hirtelen kitépte karját a szorításból, és a vámpír felé nyúlt. A köztük lévő jó néhány méter ellenére, Eleanor láthatóan megfeszült, mintha Sean keze elérte volna, teste ellazult. A teremben megfagyott a levegő, a vámpír a fénybe nézett, de már nem égette. Az arca elé húzta a kezeit, és nézte, ahogy a kézközépcsontjai közé a hús és a bőr visszahúzódik. A teste többi része, is gyors regenerálódással válaszolt gazdája hívására.

-          Mi a franc? – suttogta Roxan. Minden szempár rá szegeződött, és az övé Seanéra válaszolt. Egy örökkévalóságig tűnő pillanatig tartott, mire észbe kaptak. Zasha, elővette a kését, de a férfi sem volt rest, Eleanor tőrét markolta meg szabad kezével, és egy gyors mozdulattal az Árny nyakába mélyesztette, a lendülete ledöntötte a térdelésből, és mozdult vele együtt Sean is. Lena szemében bosszúvágy csillogott.

-          Mozdítsd már meg azt a szőrős segged! – kiáltotta Eleanor, és egy ablak tört be. Sean, elhátrált a vérző testtől és valamibe beleütközött. Lassan felnézett, és egy vérfarkas magasodott fölé. Kihagyott a szívverése, mire a lény rákacsintott.

-          Morgan? – a farkas támadásba lendült. Fegyver nélkül a puszta kezével, vagyis mancsaival és karmaival küzdött.

-          Lena, a vámpírt! – hörögte utolsó leheletével Zasha, és az Árny távozott belőle. A nő megragadott egy újabb dárdát, és Eleanor felé hajította, de a vámpír kitárva szárnyait, ellökte magát a faltól és a karók kiszakadtak a testéből. A kezeit szorító béklyók visszarántották, így kénytelen volt, felguggolni rá. Farkasszemet nézett Lenával, és egy gyors mozdulattal eltépve láncait, szárnyait kitárva rávette magát. A teremben elhaltak a sikítások, csend töltötte be. Eleanor összefogta széthullott haját, és lassan Zasha testéhez sétált. A vámpír, még élt. Igaz, hogy az Árny elhagyta a testét, de már túlságosan tönkre tette, hogy képes legyen meggyógyulni. Tekintete fáradt volt és összetalálkozott a nőjével. Szavakat formált, de már csak hang nélkül hagyták el az ajkát, társa mégis bólintott. Oldozzon fel, Úrnőm! Morgan lépett Eleanor mögé és megkocogtatta a vállát. Egy tőr volt nála. Átvette tőle, mire a férfi összezárta a szemeit. A szívére helyezte a hegyes kis szerszámot, és szó nélkül a mellkasába döfte. Zasha utoljára összerándult, majd teste elernyedt, és lassan porrá lett, amit a gyenge szél forgatott. A vámpír még egy darabig ott térdelt előtte, de most nincs erre idő. Felállt és nála majd három fejjel magasabb vérfarkas sárga szemeibe nézett.

-          Mi tartott ilyen sokáig? – az rámorgott. Valami megzörrent az egyik sarokban, egy szempillantás alatt ott voltak és Roxant húzták ki egy raklap alól.

-          Hagyjatok békén!

-          Egy okot mondj, hogy miért? – Mondta hidegen Eleanor. A nő zihálva kapkodta a tekintetét a farkas és a vámpír között, végül a földről feltápászkodó Seannon állapodott meg.

-          Mert, nem öltem meg.

-          Mert nem volt rá lehetőséged.

-          De… - Morgan morgása hallgatatta el.

-          Mit fogtok vele csinálni? – kérdezte Sean, mire mindketten egy szerinted nézést küldtek felé.

-          Ezt nem tehetitek! – rimánkodott Roxan. Morgan felhúzta az orrát, és hatalmas agyarai felvillantak.

-          Várj! – mondta testvérének és elment valamiért.

-          Sean, Sean, nem hagyhatod, hogy…

-          Miért is?

-          Mert… - látszott, hogy Ő sem talál semmi okot, de minden erejével kapaszkodott az életbe. A vámpír visszatért, és piros ernyője volt a kezében, amit még a férfitól kapott. A vérfarkas képén újabb vicsor jelent meg, de még gonosz mosolynak és beillett volna. A szőke Árny fölé hajolt, aki megpróbált elhátrálni, de Morgan karmos lábát a vádlijába mélyesztette, mint ahogy ő a dárdát a nővéréébe. Ahogy Eleanor felemelte az ernyőt, egy gondolattól vezérelve megfordította, hogy a vége legyen a kezében. Húga hosszú ujjával intett a férfinek, hogy forduljon, meg aki elsápadva meg is tette.

-          Ezt nem…

-          De igen. – és meglendítette az ernyőt, aminek a kampós fogóját Roxan állába mélyesztette. Sean összerándult, ahogy meghallotta a hús szakadását, és hogy valami kemény csontos, a falnak csapódva összetörik. Az rántotta vissza a valóságba, hogy Eleanor megfogja a karját és maga felé húzza. Cipők kopogása hallatszott a bejárat felől, így egyből visszafordultak, és arra tartottak, ahol az előbb még az életükért küzdöttek.

-          Ez zsákutca!

-          Majd meglátjuk. Látod ott azt az ablakot. – Sean meg akarta kérdezni, hogy a tetőablakra gondolsz, de már Morgan megrántotta a karjánál, és végig repülve a terem magasságán, háttal kitörve az ablakon, a tetőn landolt.

-          Muszáj volt? – mire a vérfarkas megrántotta a vállát. Eleanor és Morgan játszi könnyedséggel ugrott ki azon a lyukon, amit a férfi ütött, és a raktárt elárasztották az Árnyak. A vámpír felsegítette a férfit, és szárnyait kitárva felkapta. A másik nő utána vakkantott, hogy megpróbál időt nyerni nekik.

-          Most hova megyünk? – kérdezte Sean, ahogy végre szilárd talajt ért a lába egy toronyház tetején.

-          Még nem tudom. – folyamatosan a távolt figyelte.

-          De mit fogunk tenni?

-          Majd, kitaláljuk.

-          De…! – Érezte a hangjában a kétségbe esést, kezdett pánikba esni a helyzettől. Tekintete zavaros volt, lélegzése szabálytalan, szíve hevesen kalapált, menekülni akart a börtönéből. Térdei összecsuklottak.

-          Sean, nézz rám! – nem válaszolt, ezért megfogta a karját. - Sean! Nem lesz semmi baj! – hangja nyugodt volt, szemei békések.

-          Nem hagyom, hogy baj történjen. Elhiszed?

-          El. – lassan kezdett megnyugodni, és uralkodni magán. – Csak ez… ez…

-          Túl sok egyszerre.

-          Igen.

-          Úgy érzed, kicsúszik a lábad alól a talaj.

-          Igen.

-          Hogy nincs mibe kapaszkodnod.

-          Igen.

-          Tudom milyen. Viszont azt, hogy, hogy lehet rendbe hozni, azt csak Te tudhatod, és csak Te vagy az, aki megteheti. De ott leszek, mindig, ott leszek mögötted, ha lezuhansz, Én, elkaplak. – minden szónak súlya volt, olyan ami megtart, ha a szél fel akarna kapni. Delejes csend ölelte őket körül, de még ezen is áthallatszott egy hang. Eleanor megdermedt.

-          Morgan!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.