Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


27. fejezet

2011.09.02

Sean, úgy borult bele az ágyába, mint egy darab kő, ami a hegy oldalán legurulva a völgy legmélyebb pontjába igyekszik. Egyik porcikáját sem tudta megmozdítani. Miért is kellett ez nekem? Akárhogy próbált gondolkozni nem sikerült. Túl fáradt volt. Már egy hete jár a kiképzésre, mégis minden este hasonló állapotban zuhan a párnára. Viszont nap közben egész más. Igazi fenegyerek! Nem hagyom, hogy Reynolds kifogjon rajtam! Bele gondolt, hogy milyen egyszerű is a férfi nem. Mindig az hajtja, hogy jobb legyen valaki másnál, még akkor is, ha abba belerokkan. Annyi ereje sem volt, hogy a kiképző ruháját levegye, pedig de jó volna megfürödni, de milyen messze van a zuhanyzó! Borzalom. És Ő még azt hite, a fogócska az Árnyakkal megterhelő volt. Hatalmas. Tévedés. De az legalább kicsit felkészítette erre a…, erre a… Á, még a fantáziája is pihenésre szorul. Akármennyire is utálja a kiképzést bizonyos szögből nézve egész jó. Igaz, hogy az első pár napban végig szívatták, mind Reynolds, mind a többi bajtársa, de azért kitett magáért. Egyébként is számított rá, hogy az elején biztos Ő lesz a friss hús, akit be kell vezetni a szokásokba, és a hierarchiai lépcső leges- leges-legalján lesz, de azért néha már kicsit durva volt a helyzet. Lassan pislogott, érezte, hogy hamarosan az álmok világába zuhan, de megakadt a szeme valamin, a kis éjjeliszekrényen. Az a kis bőrkötésű könyv, ami felforgatta az életét. Hatalmas erőfeszítések árán átküzdötte magát az ágyon és kézbe vette. Hátára fordult és nézte a borítót. A bőr már megkeményedett érezte az ujjai között, és körkörösen néhány helyen fehér, penész lepte be. Próbálta ledörzsölni róla, de túl mélyen ette már bele magát a hajdan puha anyagba. Ahogy átsimította még egyszer küzdve az idő vasfogával, egy kis dombormintát érzett meg rajta. Apró minta volt, észre sem vette volna a cirkalmas csipkés penésztől, ha nem tudja kitapintani. Felült, hogy jobban láthassa. Felkapcsolta az éjjeli szekrényén a lámpáját és egész közel tartotta hozzá, a könyvet. Minta látta volna már ezt a jelet. Már a lámpát húzta közelebb, mikor kipottyant valami a könyvből, de észre sem vette volna, ha nem koppan a parkettán. Egy kis érme. Tompa agyának legalább egy perc kellett mire rájött melyik érmét találta meg újra. Felvette és elmosolyodott. Ha ez nem volna, talán még mindig otthon ülnék a jó kis házamban. Ahogy az ujjai között forgatta kísérteties hasonlóságot fedezett fel. Az érmét pontosan bele tudta illeszteni a dombornyomott mintába a könyv elején. Véletlen? Kizárt. De most túl fáradt hozzá, hogy ezen többet gondolkodjon. Inkább lefekszik és talán, holnap, vagy azután, vagy ha Reynolds egyszer leszáll róla. Visszatette a könyvbe az érmét, azt pedig az éjjeli szekrényre. Pont mikor feje párnát ért, kopogtak az ajtón. Te jó ég, ugye nem éjjeli kiképzés! Ezt mondogatva ment az ajtóhoz és félve nyitotta ki. Először nem tudta eldönteni, hogy jobban járt vagy rosszabbul, de Sir Brightmore mosolygott rá.

-          Szervusz Sean! Na, mesélj! Milyen volt az első hét? – Borzalmas! Reynolds őrült! Inkább visszamegyek Eleanorékhoz és az Árnyakhoz…

-          Nagyszerű!

-          Kicsit kemény nem?

-          Ilyen ellenfelekkel szemben szükséges is!

-          Örülök, hogy még ilyen lelkesnek látlak.

-          Ez csak természetes. És tudom, ha Én is tagja akarok lenni a Szövetségnek a kiképzés rá a legjobb mód. Meg már rengeteg más embernek is sikerült, nekem miért ne menne?

-          Általában úgy, 20% szokta végig csinálni a kiképzést.

-          Igazán? – mondta kicsit fanyarul. Na, azt már nem! – De abban Én is benne leszek!

-          Ez a beszéd! De gondolom, pihennél már biztos nagyon kimerültél..

-          Ugyan. Semmiség. Épp a noteszt nézegettem kicsit.

-          Éjszakai olvasmány? Derék. – Sean felmarta a könyvet, de izmai annyira fáradtak voltak, hogy kicsúszott a kezéből. Minden belepakolt jegyzett és kép kipotyogott belőle. Kell neked egyfolytában adni a nagymenőt. Lehajolt összeszedni.

-          Ugyan, hagyja csak, majd Én. – mondta Brightmorenak, mikor Ő is lehajolt hozzá. Mintha meg sem hallotta volna. Szemei kikerekedtek, és homlokát verejték verte ki.

-          Uram, Jól van? – nem válaszolt. Egy kopott képet nézett a padlón, Sean nem látta, mert kissé meg volt hajolva és az öreg felé volt fordulva. Lassan felvette a képet, de keze remegett.

-          Ez…ez… honnan van? – a fiatalabb felé fordította és Sean is megrökönyödött, hogy mi borította ki annyira. Az a portré volt a kezében, ami Eleanorról készült már nagyon régen.

-          A könyvben volt. Nem tudom ki tette bele. Jól van, Uram? – soká tartott mire válaszolt. Őt is megbabonázta a kép, de az Ő szemében színtiszta rettegés ült.

-          Persze. Minden rendben. – megfordult, és ahogy elindult kifele elejtette a képet, de nem vette észre. Úgy tűnt el az ajtó mögött, mint egy szellem. Sean felvette képet és megnézte. Ez így nagyon nem jó. Mit tehetett Eleanor ezzel a harcedzett, kissé lökött férfival, hogy egy pillanat alatt ilyen állapotba került, pusztán a fényképétől. Ebből még baj lesz. Nagy baj.

 

Nem volt Seannak sok ideje gondolkodni az éjszakán, mert újra az iskolapadban találta magát. Elméleti oktatás. Végülis ez is fontos. Meg addig sem kell Reynolds hangját hallgatnom, hogy Marquess! Szedje a lábát! Mégis mit csinál? Mit gondol, Marquess, hol van, Óvodában? Maga szerencsétlen! A hideg is kirázta tőle. Legalább addig felszívódnak a véraláfutásai, míg újra vissza kell menni ahhoz az őrülthez. Végig nézett a termen, a társain. Nagy terem volt, de mégsem fértek be egyszerre, hanem a csoport kétharmada ment tovább és még Őket is egyszer szétszedték, így kerültek három helyre. A falak mellett könyvespolcok álltak dugig megpakolva, itt-ott egy két kisebb szobor vagy képek a falon, de a tábla előtti asztalon egy koponya állt. Bajtársai egytől egyik már kipróbált katonák. Az egyik innen jött a másik onnan, mindközül a legjobbak kerültek be ide. Sean nem érezte magát közülük valónak, de úgy gondolta, mire végeznek, talán megkedveli a helyet, mert eddig nem nagyon jön be neki. Ezt, főleg a kollegái éreztetik vele.

-          Jó egy kis levegőszünet mi, Marquess?

-          Az elmélet is fontos vagy nem így gondolod, Glenn?

-          Hát neked talán. De harccal győzzük le az átkozott lényeket, nem könyvekkel. Bár Te hozzájuk vághatsz párat, hátha megijednek. – szavait nevetés követte. A többiek nem tudtak Seanról semmit, úgy gondolták, csak egy későn jövő.  

-          Mit tudsz Te róluk?

-          Szerintem többet, mint TE. Könyvmoly. Azt tutira tudom, hogy ha csak ketten lennénk és szembetalálnánk magunkat egy vámpírral Te meghalsz.

-          Na, ne mond. Érdekes gondolatok cikáznak a fejedbe. Te és én egyedül… - nevetés szaladt át a tömegen, mire már ugrott volna Glenn, mikor kinyílt az ajtó.

-          Majd legközelebb!

-          Te biztos jobban várod, mint Én. – halk kuncogás folytatódott, a vörösödő férfi mellett. Sean büszke volt magára. Már annyiszor volt úgy, hogy elmondja mit történt egy hete, csak hogy leszálljanak már róla, de tudta, ha elmondja, azzal a lányokat sodorja valószínűleg veszélybe. Az ajtó nagyon lassan nyílt ki, már azt hitték csak a szél nyitotta ki mikor egy öregember lépett be. Az öreg, már nem is fedte le azt a személyt akire Sean először ezt a szót használta volna. Sir Brightmore öreg. A nagyapja is öreg volt, míg élt, de ez a férfi! Talán Eleanorral vetekedhet korban, annyira vén volt. Bár a vámpírra sosem használná ezt a szót. Nem merné. Odabotorkált az asztalhoz, kihúzta a széket, ahogy a lábait a földön húzta borzasztó hangot adtak ki, majd leült, és hatalmasat sóhajtott. Ekkor vette észre, hogy nincs egyedül a teremben, hisz tele van éhes elméjű diákkal.

-          Én… Edgar… Lawrence… Sherrard… vagyok. – és ez lesz az életem leghosszabb napja, merengett Sean.

-          Hát kezdjünk is bele. Gondolom, mind tudják, miért vannak itt. Látom mind erős, életerős fiatalemberek… - valaki megköszörülte a torkát, de a többiek közül mind tudták ki. A tanár szerepét magára öltő kriptaszökevény felemelte a fejét.

-          Ó most látom csak. Egy kisasszony. Örülök, hogy Ön is Szövetségünk tagja kíván lenni. Hogy hívják Önt? – a nő felpattant kihúzta magát és katonásan azt mondta.

-          Brianna Harington, Uram.

-          A neve is a kisugárzása is erőt rejt. Szóval erős fiatalemberek és fiatalnők, akik azt hiszik, tudják mi a dolguk, pedig tévednek. - a többség meglepődött. – Mit ér az erő, ha mögötte nincs meg a kellő tudás.

-          Amit tudnunk kell, azt a kiképzésen megtanuljuk. – mondta egy férfi Sean mellett. Christian Larré a francia légió tagja volt, mikor úgy gondolták Ő túl jó oda, inkább a vámpírok gyilkolásában élje ki magát, ne a nők kergetésében. Még Briannánál is bepróbálkozott, kevés sikerrel. Sean vele jött ki a legjobban. Persze, mert az amerikaiak nem csípik a franciákat, így ő is mindig a perifériára szorult. Akcentusa alig volt, inkább csak az tűnt ki, hogy a brit angolt tanulta, nem az amerikait.

-          Ez csak részben igaz. A tudásuk többségét a terepen kapják, tapasztalataik alapján. Viszont az elmélet is a kiképzésük része, ennek oka van. Ezért vagyok itt Én. – Sherrard lassan Beszélt. Nagyon lassan.

-          Tudják-e kiket tekint a Szövetség ellenségnek? – senki sem válaszolt neki. – Nem tudják, vagy csak szégyenlősek? Mindkét lehetőség elég rossz, és társaságunknak nincs szüksége tudatlanokra és gyávákra. – lehet, hogy az öregnél is öregebb, de még azon a vékonyhangján is porig tudja alázni az embert.

-          Ellenségnek tekintjük a vámpírt és a vérfarkast. – kiáltotta Brianna.

-          A válasz jó. Csak hiányos. A Szövetség azokat a lényeket tekinti ellenségnek, amik bármilyen módón veszélyeztetik az emberek nyugalmát, vagy életét. Valóban ebben kitűntetett szerepük van az említett teremtményeknek, de nem csak ők tartoznak ide. Rengeteg olyan szörny él a Földön, ami megfelel ennek a kitételnek, de mi azok tevékenységét szabályozzuk, amiket általában úgy hívnak, mitológiai lény. Amikről az emberek azt hiszik, nem léteznek. És ennek így is kell maradnia. Ilyenek például az említetteken kívül, a szirének, a hárpiák, vagy a mantikórok, mind az embert prédájának tekinti. Tudnak, még példát mondani? – csend. Sean szétnézett és csak üres tekinteteket látott. Nagy levegőt vett és:

-          Az Árnyak.

-          Kitűnő! Mi a neve Önnek?

-          Sean Marquess. Uram.

-          Szóval Ön Adrian Marquess Őrnagy unokája. Mikor utoljára láttam, még aprócska volt, alig látszott ki a földből. Azt hiszem a szülei temetésén történhetett. Bár az már tényleg régen volt. A Sir már említette, hogy nálunk van a kiképzésen. Mesélte, milyen körülmények vezérelték hozzánk. Szomorúan hallottam az Őrnagy haláláról. – most igazán szerette volna, ha nincs mögötte még vagy ötven ember, akik parabola antennákat növesztenek a fülük helyére. – Gondolom, nem a nagyapjától hallott az Árnyakról, ugye? – Sean megrázta a fejét, jelezve, hogy igazán szeretné, ha már másról beszélnének, nem a családjáról.

-          Szóval az Árnyak. Ki tudja mik azok? Senki. Szomorú. Igazán szomorú. – meg sem várta, hogy bárki válaszoljon, magánál tartotta a szót. – Álnok lények az egyszer biztos. Nagyon sok nevük van. Füstlények, Sújtó köd, Becstelen lélek, Holtak lehelete, Sátán sóhaja. – egy pillanatra elhallgatott.

-          Álnok lények. Paraziták, amik az embert használják gazdalénynek, elpusztítva annak személyiségét. Egyetlen fegyver ellenük a természetes fény. Legyen az a Napé, vagy a tűzé, viszont ha testben vannak, hatástalan.

-          Ha testben vannak, mit kell tenni? Akkor hogy lehet legyőzni?

-          Rá kell venni, hogy elhagyja a testet.

-          És azt hogy?

-          Meg kell ölni a testet, és akkor újat keres, olyankor lehet megölni. Álnok lények. Nem volna szabad létezniük. Eredetük nem ismert. Céljuk nem ismert. Ellenségük… - Tekintete találkozott Seanéval -… nem ismert.

Egy darabig még beszélt. Sok dologról, lassan. Mikor az óra végett ért, mindenki ki ment kicsit kinyújtózni, hisz már elszoktak az iskolapadtól.

-          Marquess! Tudna nekem kicsit segíteni? - kérdezte az épp menekülő Seantól. Elfojtott egy sóhajt és visszament.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.