Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. fejezet

2010.11.11

Elég volt egy kis hátizsáknyi ruha, elég pénz ennivalóra és üzemanyagra, majd kanyarintót, egy levelet, amit az előszoba asztalára tett. Röviden, Dennis nyomozónak üzent, hogy néhánynapra lelép egy barátjához, és ha már úgyis ott van, nézzem már szét, hogy nem bújnak meg gaz betörők a házban. Tudta, hogy úgyis oda fog menni, ha nem hall róla. Felhívott, egy asztalost, hogy javítsa meg az ajtót, vagy csináljon újat, és megbízta a szomszéd nénikét, aki úgyis mindig lesekszik, hogy "ha" látja, figyeljen oda rá, és pénz is adott, hogy fizesse ki. Aztán behuppant a nem éppen új, de mégis ha kell piszkosul gyors Fordba és csak porzott utána az út. Sokáig tartott, de végül megpillantotta az, Old Faithful jelzőtáblát.

Üdvözöljük városunkban! Szólt a kedveskedő tábla, de Seannak az járt a fejében, ez város? Sok embert mászkált az utcákon, beszélgettek, nevetgéltek, és semmivel sem foglakoztak. Sean sokat gondolkodott, hogy hol tudna elindulni, hol lehet az első nyom. Ekkor egy könyvtár előtt gurult el, tesz egy próbát, gondolta. Keresett egy parkolót, és bekocogott. Útközben kissé helyrerázódott a feje, de azért meg szerencse, hogy nincsenek feltűnő sebei, olyan sok. A szeme alatt figyelő kékes-lilás folt eléggé vonzza az ember tekinteté, de a legtöbbet a pólója , vagy a haja fedi, és talán nem nézik majd valamilyen huligánnak. Micsoda meglepetés senki sem volt a könyvtárban, vagyis olyan, aki olvasni jött. Viszont egy pult mögött talált egy középkorú szemüveges férfit, aki enyhén kopaszodik, és tipikus fehér ingén tipikus kötött mellényt viselt. Hát akkor hajrá.

- Jó napot. - a könyvtárosan látszott, hogy nagyon meglepődött, hisz rég volt utoljára olyan, aki betévedt ide.

- Jó napot.

- Tudok esetleg segíteni valamiben?

- Igen, de még nem tudom pontosan, mit keresek.

- Hát, most feladta nekem a leckét. - szürke szemei barátságosak voltak, és a mosolya is. - Mégis milyen témakör érdekelné.

- Kicsit elakadtam, mert úgy tűnik, elég régre kell visszamennem. Egy kutatást végzek. Hallott már a Titkok Őrzőiről?

- Őszintém megvallom még nem, pedig sok dologról már igen. Nem tudok segíteni.

- Biztos benne, talán...

- Higgyen nekem, Próbálkozzon máshol. Legyen óvatos.

- És maradjak a fényben - fejezte be Sean

- Hogy mondta? - a férfi, még a nap kerülése okozta fehérségét is lekörözve sápadt el.

- A nagyapám szokta ezt mondani.

- Miért ebben a városban keresgél?

- Nem tudom, csak ide sodródtam. Volt egy... megérzésem. - A könnytáros hitetlenül nézte.

- Nos fiatalember, én nem tudok segíteni a régi dolgokban, de tudok valakit, aki igen. Viszont eléggé... visszahúzódó.

- És ő tényleg tud segíteni?

- Talán, ő sokat tud az efféle dolgokról. De nem szeretném, ha túl sokat fűzne hozzá, lehet, hogy meg sem találja, ha ő nem akarja.

- Nem baj ez is több, mint amim van! Hol találom? - a könyvtáros nagyot sóhajtott, és közelebb hajolt hozzá.

- A városból kivezető úton kell menni, és fel a hegyekbe. Ott a 140-es mérföldkőnél le kell fordulni, de onnan, már csak gyalog mehet, és csak alkonyat után.

- Tessék?

- Ott meg fogja találni. Mondja neki, hogy Én, Eliot St. Clair küldtem. - Sean bólintott, de nem értette a dolgot, viszont az, hogy talán nyomra bukkant, elnyomta ezt az érzést.

 

Sean bevásárolt magának kaját, és egész nap tűkön ült. Hogy az idő jobban teljen belemerült a könyvbe, ami, inkább, naplóként funkcionált. Sokat törte rajta a fejét, hátha, rájön valamire, de semmi. Egy kép hullott az ölébe, kihajtogatta, és elakadt a lélegzete. Egy fénykép volt, valószínűleg egy festményről, de képtelen volt levenni róla a szemét. Egy nő portréja volt, vagyis, részben. A képen a nő bajra nézett, és így csak a profilja látszott, de fenséges elegancia sugárzott róla. Hófehér bőre, szinte vakított a bíbor színű ruhában, és a sötétkék-fekete háttérben. Csodálatos barna szemei lehetnek, gondolta Sean. Honnan vette ezt, hisz, nem is látszik a szeme színe, mert lefelé tekint, de mégis, olyan,… Az egyik kezét a mellkasán pihentette, és volt benne valami, egy maszk, ami csak  fél arcot takarja, miért fogja a kezében? A keze alá befutott, egy apró lánc, biztos a medál is ott lehet valahol. A Jobb kezében is volt valami, de azt mintha elrejtette volna a ruhája mögé, csak egy része látszódót, de olyan volt, mint egy kard, talán, de csak a díszes markolata miatt lehet. Furcsa, gondolta, majd azt kezdte figyelni, hogy mintha a nyakát, a festőnek kínálná fel, úgy, hogy szinte kicsavarodik, mégis, nagyon kívánatos. Barna haja laza kontyban pihen a tarkóján, itt-ott egy-egy kósza tincs lóg az arcába, és egy fehér tincs fut végig a frizurán. Varjak? Nem hollók. Hogy kerülnek rá hollók? A kardon, a ruháján és a háttér éjszakájában is madarak röpködnek. Nem illenek a szépséghez. De mégis valahogy itt a helyük. Az egész kép olyan, magával ragadó. Ez is egy jel lehet? Biztos, hiszen sok kérdés merült fel benne, ahogy nézte. Távolabb tartotta, hogy az egészet egyben lássa.

- A Sebzett - honnan jutott ez az eszébe, gondolta. Megfordította, hátha van rajta valami nyom, és ekkor ledöbbent. A Sebzett. Ez volt a kép címe. A szemei alapján, el tudja képzelni. Szomorúság áradt belőlük, de nehéz észrevenni.

Ahogy a Nap elindult lefelé gázt adott. Pontosan arra ment amerre a könyvtáros mondta. Mikor elérte a jelző követ leparkolt és gyalog ment tovább. Már teljesen sötét volt. Alig látott valamit, csak a növő Hold nyújtott neki valami világosságot. A fákat kerülgette, és próbált a vékony ösvényen maradni, de egyszer kellett csak nem figyelnie, és idegen utakon járt. Mikor rájött, már képtelen volt megtalálni. Eltévedt. Próbált keresni valami kiutat, de egy tisztásra került. Itt tutira nem járt még! A fejéhez emelte a kezét, és hátra hajtotta a fejét, majd előre.

- Gondolkodj Sean! Nem hagyhatod, hogy egy hónap múlva, egy csapat cserkész találja meg a csupasz csontjaidat.

- Elég ahhoz, egy hét is. – a hangra megfordult.

- Tessék?

- Tudod, a vadállatok, meg a bogarak szorgosan dolgoznak. Pik-pak, már le is csupaszították a húsod és a zsigereidet. - Próbálta kivenni, hogy ki lehet az, de a fák között állt, és csak a sziluettjét látta.

- Maga kicsoda?

-          Te ki vagy? Te tolakodtál be hozzám! – Sean szétnézett.

-          Hol van az a hozzám?

-          Ne kóstolgass kisfiam?

-          Nem vagyok a… - az alak kilépett a sötétségből, és ahogy a Hold rávilágított az arcára a szemei fénylettek, mint a macskáknak. De nem csak ez tűnt fel neki.

-          Szóval… - Pár méterre állt meg tőle.

-          Nem találkoztunk, már valahol? – Elmosolyodott a nő.

-          Nem hinném.

-          De talán…

-          Emlékeznék rád. – de ő is kissé oldalra billentette a fejét, mintha valami különöset látna. Megreccsent valami a fák között, és Sean azonnal odakapta a fejét. A nő is, bár lassan, kimérten, és ekkor Seannak beugrott.

-          Maga van a képen. – csak suttogta, a nő mégis ráfigyelt.

-          Milyen képen?

-          Tessék?

-          Azt mondtad…

-          Semmi, nekem mennem kell, meg kell keresnem valakit. Tényleg, nem tudja, hogy hol találom, azt a valakit?

-          Kit?

-          Nem tudom pontosan, Eliot St. Clair mondta, hogy itt találok egy… - a nő felnevetett.

-          Mi olyan vicces?

-          Rá mozdultál a lányára?

-          Nem! – Sean olyan sértődött arcot vágott, hogy ezen majdnem megint elnevette magát.

-          Akkor miért küldött hozzám?

-          Hozzád? Nem, biztos nem hozzád, Önhöz, vagyis… - nagy levegőt vett. – Azt mondta, hogy az, akihez jöttem, sokat tud, a régi dolgokról.

-          Eddig megegyezik. Ja, és Senki más nem lakik itt fent, rajtam kívül, és most Én kérdezek. Milyen képen láttál?

-          Én, én… nem mondhatom meg.

-          Pedig megfogod. Hisz ha segítségre van szükséged, ez az ára.

-          Tessék?

-          Hallottad. – Fürkészte a férfi arcát. – Hogy hívnak?

-          Miért kérdezed?

-          Eliot, nem küld hozzám, csak úgy mindenkit. Ki vagy te?

-          Nem tudom. Vagyis, azért jöttem, hogy megtudjam. A nevem Sean, Sean Marquess. – nyújtotta a kezét, de nő nem fogadta. Lekötötte a fejében száguldozó gondolatok.

-          Kérdéseid vannak, ugye? Tedd fel őket.

-          Akkor sokáig itt leszünk, mert naaagyon sok van. És az első, hogy miért itt? Miért kellet idejönnöm. Második, Te vagy rajta a képen? – A lány gondolkozott. Az nem lehet, de úgy tűnik, mégis.

-          Mutasd. – Sean kotorászott a táskájában, és kivette az összehajtott képet, és a nő felé nyújtotta. Ő figyelte, majd elmosolyodott, és Sean legnagyobb meglepetésére, visszaadta.

-          A válasz az elsőre, hogy miattam, és a másodikra, igen Én vagyok az. Készülj fel, mert valószínűleg sok válasz lesz a kérdéseidre, amik veszélybe sodornak.

-          Ezen már túl vagyok, pedig akkor még csak egy kérdést tettem fel. Tudni akarom a válaszokat. Hogy miért halt meg a családom, és hogy miért kellet idejönnöm. És, hogy Te ki vagy?

-          Türelem. Mindre kapsz választ, de nem itt és nem most. Túl sok volna, és nem volnál képes egyszerre elfogadni az összest, és Én nem is tudok, mindre felelni. Ez a te dolgod lesz. Hisz, ha jól sejtem, Te vagy a Titkok Őrzője.

-          Honnan tudod?

-          Sok mindent tudok. És Te is fogsz, hamarosan.

-          Még egy kérdés. Tudomásom szerint, ez a könyv a képpel együtt, jó pár évtizede a padlásunkon pihen. – alaposabban végignézte a nőt, felmérte, hogy azon túl, hogy a kockás flaneling, ami meglepően jól állt rajta, nem rejtette el, a teste formáját, és úgy saccolta a húszas évei végén jár. – Akkor, hogy lehetsz rajta a képen? – a nő elmosolyodott.

-          Kérdés, kérdés hátán.

-          Bosszantó mi? – mikor vissza akarta tenni a képet a könyvbe az a csalafinta érme kipottyant. A nő lehajolt érte, és szemügyre vette.

-          Tudod, hogy mi ez? Mert elég trükkös jószág. Ez vezetett ide.

-          Igen tudom, már láttam.

-          Úgy érted ilyet. Ez is a padláson volt legalább harminc éve.

-          Ahogy tetszik. –  Összehúzta a szemöldökét, és figyelte, hátha az Ő szeme is elfeketedik, de nem történt semmi. Azt is visszaadta neki. Mikor kezeik összeértek, az érme remegni kezdett.

-          Már megint, mi a fenét csinál?

-          Mit is mondtál, hogy találtál ide?

-          Összevissza mászott, egy térképen, és mindig Old Faithfull-on állt meg.

-          Érdekes. Van egy térképed? – Sean felsóhajtott.

-          A kocsiban.

-          Remek! Gyere utánam. – és valóban pár perc alatt ki is értek az autóhoz. Sean ráborult a tetejére és megsimogatta.

-          Nem hittem volna, hogy viszont látlak öreg barátom.

-          Az öreg stimmel.

-          Héj! Ne előtte, érzékeny az ilyesmire! – majd újra megsimogatta, vigasztalóan.

-          Szóval, hol a térkép? – Sean ki is vette, a motorházra fektette, és rátette az érmét. Semmi.

-          Most elméletileg mozognia kéne. – mondta kicsit magának, kicsit a nőnek.

-          Sejtem. Ez az a térkép, amin már csinált valamit?

-          Nem. Ez lehet a baj?

-          Elképzelhető. Volt rajta valami jel? Vagy írás, vagy akármi?

-          Por. Rengeteg por.

-          És leporoltad?

-          Kezd egy kicsit belsőséges lenni a beszélgetés, nem de.

-          Ne dumálj, mutasd. – Felhúzta a szemöldökét, és végig suhintott a papíron. Ekkor a pénzdarab elindult.

-          Sikerült! De nem is volt poros.

-          Ne fárassz! Meg kellett érintened. Ez csak egy papír meg festék, de az, hogy te egy térképet látsz rajta az értelmet ad neki, és akkor képes ő is úgy tekinteni rá.

-          Mármint a pénz?

-          Tényleg sok dologról kell beszélnünk. Szerencséd, hogy türelmes vagyok. – Ekkor megállt a hosszú vándorút után. A semmi közepén, jóóóó messze innen.

-          Hurrá! De mégis mi van ott?

-          Azt tudtad, hogy itt mit találsz?

-          Nem.

-          Akkor azt hiszem, meg kell néznünk, hogy megtudjuk.

-          Néznünk? Tudjuk? Mármint, hogy Te meg Én? Együtt?

-          Talán, nem élvezed a társaságom?

-          Nem ezt mondtam, de… - a nő egy úgy se mered kimondani arcot vágott, mire Sean úgy fejezte be a mondatát -… még a nevedet sem tudom. – szép hárítás, gondolták egyszerre.

-          Eleanor Leavy, szolgálatodra. Nos, indulhatunk?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.