Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


32. fejezet

2011.11.20

Végre Sean elemében volt. Fegyverrel a kezében úgy érezte, az Ő kezében van a gyeplő. Igaz csak egy gyakorlat, de átkozottul jó érzés. És nem maradt el a többiektől, sőt, sokukat képes volt túlszárnyalni. Sosem hitte, hogy ez, egyszer még jól fog neki jönni. Mióta elbírt egy puskát, azóta lőni tanult a nagyapjától, eleinte furcsállotta, de az évek során megszokott rutin lett belőle. De egyszer minden jónak vége szakadt, így ennek is. Másnap, mint mindig, az edző teremben várakoztak. 6:00 valaki mégis hiányzik.

-          Reynolds még nem ért vissza?

-          Úgy tűnik. – Seannak eszébe jutott az, amiről Sir Brightmore-ral beszéltek, és már Ő is aggódott. A hideg futott végig a hátán, hogy ezt az őrmester váltja ki belőle.

-          Uraim! – vigyázba vágták magukat a hangra. Az előző napi tiszt volt. – Vonuljanak vissza a szállásukra, míg más utasítást nem kapnak.

-          Igenis! – hangzott a válasz. És Ők így is tettek.

-          Mi az ördög lehet? Még sosem maradt el óra.

-          De tegnap.

-          De pótolták. Miért tanított téged a nagyapád lőni? – kérdezte Larré, ahogy visszafelé mentek a szobáikba. Sean azóta átkérette magát ide, mert kicsit kényelmetlen volt számára, hogy vele különben bánnak, mint a társaival.

-          Mert nem tudott horgászni. – vágott vissza.

-          Pedig az jó dolog. Már ha valakit nem zavar, hogy órákon át nem mozdulhat meg és felzabálják a szúnyogok.

-          Hé, srácok! – szaladt oda Warren hozzájuk, akivel a lövészeten ismerkedtek meg. Warren Eppes, igaz, hogy kommandós múlttal rendelkezik, de mégis az a fajta, aki azért figyeli folyton a környezetét, mert ha nem, akkor gyakorlatilag bármi agyonütheti vagy áteshet valamin meg hasonlók. – Most szóltak. Kaptunk egy szabad napot!

-          Szabad napot?

-          Aha!

-          Ilyen még nem volt.

-          A srácokkal kimegyünk. Jöttök?

-          Ki? – kérdezték egyszerre.

-          Ki. Tudjátok az épületen kívülre. Meeeessssssze, mondjuk egy kényelmes ivóba.

-          Persze! – mondta Larré. Mindketten Seanra néztek.

-          Nem tudom.

-          Mi az, hogy nem tudod? Ki tudja, mikor mehetünk még egyszer.

-          Rendben. – mondta kissé bizonytalanul. Ki! Most, hogy Sir Brightmore is teljesen kiborult a helyzettől, ami kint várhat.

-          Akkor tíz perc múlva a folyosón. Már kezdett klausztrofóbiám lenni. – és mentek levenni az edző ruhájukat valami utcaira cserélni. Nem mehetek ki! Mi van ha… Majd elgondolkozott. Nem tegnap mondta, hogy rá többé nem kell vigyázni. Hisz meg képes magát védeni. Bár erre eddig még nem volt példa. Meg egyébként sem lesz egyedül. Tíz perccel később Ő is kint várt a többiekre. Indulásra kész. Szíve hevesen kalapált, de nem tudta, hogy mitől. A külvilág veszélyétől óvja sebesen folyó vére, vagy csak az újra megtörténő nagykorúvá válás eseménye sürgeti lépteit. Egy biztos, emlékezetes este lesz.

-          Mi van veled? – Larré is észrevette izgatottságát.

-          Semmi.

-          Látom. – Az elutasításért, kicsit szaporázta lépteit, de Seant nem zavarta, hogy kissé lemaradt. Gondolatai újra magukhoz ölelték, míg egy alak a sötétből, oda nem lépett hozzá. De a hirtelen felbukkanás okozta döbbenetét túlszárnyalta az a dolog, amit tett.

-          Sir Brightmore küldi. Még jól jöhet. –A tegnapi lövészeten megismert Graham hadnagy a kezébe nyomta egy pisztoly markolatát, és már el is ment. Teljesen megrökönyödve nézte a fegyvert, végül a háta mögé emelte és derékszíjába dugta, majd ráhajtotta az ingét, és követte a többieket.

-          Minden rendben? – kérdezte az ajtóban állva a francia.

-          Persze. Indulhatunk?

-          Csak rád vártunk. – mosolyodott el.

-          Holnap, már ha minden igaz lesz kiképzés, szóval, ha egy lehetőség van rá, akkor ne félholtan jelenjünk meg ott. – mondta Warren.

-          Ezzel arra célzol, hogy ha meg akarunk halni, akkor most tegyük? – kérdezte élcelődve Larré.

-          Inkább, mint hogy az őrmester kezei által.

-          Ne is mond. – sóhajtott fel Sean.

-          Téged nagyon kipécézett magának! Mit vétettél ellene?

-          Szerintem nem olyan bonyolult, árad belőled valami, amit nem lehet elviselni. – vetette oda Glenn. Kellett neked is eljönnöd, de Sean felvette a kesztyűt.

-          Zsigeri ellenszenv! És a legjobb minőségű a piacon. De vigyázz vele, mert alkohollal vegyítve nő a koncentrációja. A múltkor például mikor whiskie barátom gondjaira bíztam magam, másnap egy kórházban ébredtem fel alaposan összeverve. És az a durva…, hogy Én győztem. – összenéztek és elnevették magukat.

-          Na, majd azt még meglátjuk. - de már Glenn is mosolygott.

-          Állok rendelkezésedre. – tette szét karjait Sean.

-          Lesz még erre lehetőségünk, de most inkább igyunk. – tolta maga előtt őket Warren. – Ez jó hely! Howling! – És már be is lépett, utána a többiek, Sean maradt utoljára, de Ő sem maradt le, viszont furcsa érzés csipkedte a csigolyáit, ezért egy pillanatra visszafordult. Az utcán sokan sétáltak, hisz még fiatal volt az éjszaka, de Úgy érezte, valami akkor is van itt.

-          Miért rád kell mindig várni? – kérdezte Glenn ahogy megtalálta, hogy hova ültek le a többiek.

-          Szeretek stílusosan érkezni.  Rendeltetek már?

-          Igen. Sör?

-          Bármit csak whiskiet ne! – Egész jól érezték magukat. A kiképzésről mindenki eljött, de itt is voltak még rajtuk kívül, elszórva. Sokáig beszélgettek. Kibeszélték az életüket, mindent, míg eljutottak a legtöbbet vitatott témához, a nőkhöz. Larré valami kackiás mondatott fűzött hozzá a saját nyelvén.

-          Ne csináld ezt, rossz emlékek.

-          Nem nézek ki belőled egy francia nőt, szóval akkor lecsapta egy hon fim az áhított hölgyet a kezedről?

-          Miket gondolsz Te rólam. És csak próbálta.

-          És mi lett a madammal?

-          Semmi. – és ivott egyet a sörből.

-          Ilyen válaszokkal nem rázol le.

-          Már egy ideje nem láttam. Nem valami szépen váltunk el egymástól.

-          Mibe fogadunk, hogy Te szúrtad el? – szúrta oda Glenn, gúnyos vigyorral.

-          Nekem van rá egy tízesem. – és Warren kirakta az asztalra.

-          Ez nem fair! Hogy fogadhattok ilyenekre?

-          Tartom! – rakta le Larré is.

-          Én is! – csatlakozott Glenn is.

-          Mit csináltok? – jött oda az asztalhoz Brianna.

-          Megaláznak. – dünnyögte az érintett.

-          Épp kiderítjük, hogy töri össze Marquess a csajok szívét!

-          Héj! Ő nem csaj! – csattant fel Sean. Brianna végigmérte.

-          Inkább olyan, akiknek törik össze a szívüket.

-          Ez így nem teljesen igaz. – válaszolt.

-          Akkor? – kérdezte Warren.

-          Neki szerintem nincs szíve, amit össze lehetne törni. – és újabbat kortyolt az italból. Egy darabig csend volt.

-          Mondtam Én. – szólalt meg először Brianna. Még Sean is nevetett a többiekkel. – Ide ülhetek, már unom, Wilsonék úgynevezett csajozós dumáit, amivel fel akarnak szedni.

-          Ha csajózás mentes zónát keresel, akkor nem ígérhetek semmit. – mondta Glenn. Warren odahúzott egy széket a szomszédos asztaltól, mikor el akart menni.

-          Visszafogjuk magunkat, de nem lesz egyszerű.

-          Így van! Mit gondoltál, mikor idejöttél? Te vagy a préda a ragadozók falkáival szembe.

-          Ragadozók? Azok a tökfilkók, akik a kiképzésen vannak? Ugyan kérlek! Kisfiúk vagytok mindnyájan hozzám! Még Ti is, ne reménykedjetek! – Larré csalódottan a combjára csapott, Glenn is csettintett a nyelvével megjátszva a letörtségét.

-          Szóval ki viszi a pénzt? – bökött a nő az asztalon lévő kupacra.

-          Ne kezd Te is. – kérte Sean.

-          Tudjátok mit? Meghívhattok belőle egy italra. Vagy többre.

-          Wilsonéktól nem ezért dezertáltál?

-          Ők csak ígérgettek, de nem akartak meghívni semmire.

-          Majd Én. Mit kérsz? – ajánlotta magát Larré.

-          Lepj meg! – és Ő ment. – Szóval miről folyt a beszélgetés, amit megzavartam?

-          Az egyetemes témáról... – mondta Sean

-          Nők! – egészítette ki Warren.

-          Kifogyhatatlan! Szóval, hogy hívták azt a lányt, aki összetörte a szíved? – kérdezte Brianna.

-          Azt hittem már békén hagytok. És nem törte össze semmimet.

-          Dehogynem. Kiszúrom az ilyesmit.

-          Hol van már Christian? Már mióta el… - elakadt a szava, ahogy hátra fordulva ismerőst pillantott meg, ahogy áthaladt a pult előtt. A tömeg, szinte ketté nyílt, hatalmas alakja előtt, hófehér haja lobogott utána, fekete kabátjának gallérját felhajtotta, de így is felismerte a férfit. A vérfarkasok királya, itt van. Eszébe ötlött az a szó, aminek értelméről filozófiai vita estet tartottak Brightmore-ral. Baj. Na, ez az lesz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.