Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


42. fejezet

2012.04.16

-          Mióta tervezitek ezt? – kérdezte Sean.

-          Nem olyan nagyon rég.  – mondta Glenn.

-          Miért érzem, hogy ebben a Te kezed van? – kérdezte Larrét a férfi.

-          Rosszul érzed, ez az Ő fejükből pattant ki. De igazán számíthattál volna rá! – mondta védekezőn a francia.

-          Hirtelen ötlet volt, de már nem futamodhatsz meg! – mondta megint Glenn.

-          Mi elől kéne megfutamodnom? – vette fel a kesztyűt Sean.

-          Elkezdhetsz arról mesélni, hogy Te hogy kerülsz a képbe, vagy megkérem Warrent, hogy sorolja fel a hazug szinonímiát! – mondta Brienne.

-          Héj! – csattant fel az érintett.

-          Jesszus csak azt ne! – mondta színlelt rémülettel Sean.

-          HÉJ!

-          Jól van, jól van Ti győztetek. Egyébként legközelebb, ha ilyenre kerül a sor, ajánlom nektek azt a technikát, amit még a nagyapámtól tanultam, és ami a következő: KÉRDEZZETEK! – mondta Sean.

-          Rendben, de most hajrá!

-          Mint gondolom, észrevettétek, hogy Én nem rendelkezem olyan háttérrel, mint Ti. Nem vagyok katona, vagy akármilyen más egyenruhás, Én csak egy szerencsétlen hülye vagyok problémás családdal. Úgy kerültem a Szövetség hatáskörébe, hogy a nagyapám is tagja volt a szervezetnek.

-          Tényleg?

-          Aha. Bár már jó ideje kilépett, mégis szem előtt maradt. Engem is Ő nevelt miután a szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Az életem gyakorlatilag a körül forgott, hogy mindig nézzek a hátam mögé, mert bármi megbújhat ott.

-          Tőle hallottál a Szövetségről?

-          Nem, igazából nem is tudtam róla, míg fel nem kerestek.

-          Álljunk meg egy pillanatra. Felkerestek? Csak azért mert a nagyapád, is pár évig egyenruhás volt?

-          Ez nem ennyire egyszerű. – mondta Sean sejtelmesen.

-          Ki hitte volna? – most egy percig elgondolkodott. Mondja el nekik, hogy mi történt az öreg halála és a Sir Brightmoreral való találkozása között? Megbízott barátaiban, és tudta megérdemelnék, hogy elmondja nekik, de egyszerűen nem lehet.

-          Miután meghalt a nagyapám fura dolgok kezdtek történni. Talán ha nem jön Sir Brightmore meg is haltam volna. Nem tudom. De az biztos, hogy akkor kuszálódtak össze a dolgok. Bár ha jobban belegondolok az egész életem egy kibogozhatatlan csomó. Biztos vagyok benne, hogy a szüleim sem balesetben haltak meg, és hogy a nagyapám is tudta ezt, de túlságosan féltett ahhoz, hogy úgy kutakodjon utána, hogy Én ott loholok a nyomában. Csak annyi baj van az egész sztorival, hogy fogalmam sincs, hogy értessem meg magam veletek, úgy, hogy elfogadjatok, hisz még Én sem értem.

-          Mindjárt elsírom magam. – mondta Glenn, de nem bántó hangon, és elnevették magukat, elvéve az egész történet sötét hangulatát. Jó érzés volt, hogy bár a történet hiányos volt, de igaz.

-          Tudjátok mit? Ha rájövök, elmondom. Oké?

-          Számon fogunk kérni! – mondta Brienne.

-          Erre mérget vehetsz! – egészítette ki Warren. Kissé felszabadultak miután más témáról kezdtek beszélgetni, de az egész még mindig hatással volt Seanra. Mióta is nem gondoltam rá? Te jó ég, annyira lefoglalta, a kiképzés, és hogy túlélje, hogy már hetek óta nem gondolt arra az időre, mikor „elrabolták”. Az események újra felidéződtek benne és igen, Eleanor is. Nem hitte volna, hogy a nehéz elválás után ennyire hiányzik neki, és talán Morgan is a bosszantó stílusával együtt. De főleg a vámpír. Eddig nem is tűnt fel neki, de most hogy újra maga elé képzelte, arra kezdett gondolni mit csinálhat most? Biztos beleket tép ki, és embereket húzz karóba vagy valami hasonló. Az, hogy rossznak képzeli el, kissé enyhítette azt az űrt, amit az iménti beszélgetés váltott ki belőle. Megpróbált újra bekapcsolódni a beszélgetésbe de gondolatai nem nyugodtak. Egyre többször kalandozott el, barátainak nem tűnt fel, hogy a számukra jogosnak ítélt magyarázat Sean jelenlétére, olyan lavinát indít el a férfiben, mint talán semmi mással nem tudtak volna elérni.

-          Nem vagyok benne biztos, de lehet felelőtlen dolog volt a holnap árnyékával a nyakunkon ennyi piát kikérni.

-          Inni nem lehet felelőtlenül!

-          Dehogynem! Sőt csakis úgy lehet. – szállt be Sean is a kezdődő, filozófiakérdéseket feszegető vitába.

-          Most nem értünk egyet… - indult útjának az évszázad veszekedése, de már megint más terelte a figyelmét. Egy nő állt jó néhány méterrel odébb, háttal a férfinak, mégis, biztos már láttam valahol, járt Sean fejében Az ittlétük alatt a szeme sarkából többször is látta, hogy a közelben sétál, de mégsem keltette fel annyira a figyelmét, hogy alaposabban megnézze. Bajsejtelem cikázott a testébe, és önkéntelenül és hátrébb csúszott, hogy a fegyver ott van-e még az övében. Bár a nyomást megérezte, mégsem lett nyugodtabb. Megpróbálta minden figyelmét a barátaira terelni, de képtelen volt figyelmen kívül hagyni azt az érzést, hogy készül valami.

-          Hogy mondhatsz olyat, hogy… - hallotta fél füllel Warren hangját, de a végét már nem értette, mert addig a nő eltűnt. Talán csak az emlegetett paranoiám, lehet hogy… Talán mégsem paranoia, gondolta, ahogy nem messze tőle újra meglátta és most felismerte. A lány is észrevette és kedves, de feltűnően megjátszott mosolyt küldött felé.

-          Ez nem lehet igaz. – suttogta Sean, senki sem hallotta meg, mert a vita ereje már túlharsogott mindent. Hogy kerül ide Morgan? A lány, kezével felé intett, hogy menjen oda, de Sean megrázta a fejét, mire a folyamat újra megtörtént, de a férfi határozottabban jelezte nem tetszését. A nőn látszott, hogy nem fogad el nemleges választ, de mire gondolhatott volna Sean, mégsem kezdhet vérengzeni egy teli kocsmában. Ugye?

-          Nem hinném, hogy ilyen… - a többiek semmit sem vettek észre az iménti „szóváltásból” a sajátjuk miatt, de mire Sean visszafordult, már nem találta Morgant. Remélem, nem csinál semmi hülyeséget. Egy pillanatra megbánta, hogy megpróbálta lerázni, félt, mi fog ezután történni.

-          Te jó ég! Milyen kicsi a világ. – a válasz, feladja az utolsó kenetett. – Sean, hogy kerülsz Te ide? – és mint számítani lehetett rá, a többiek elfelejtkeztek min vesztek össze, és teljes figyelmükkel az előttük készülő tömegkatasztrófára koncentráltak. – Mi van, tán nem ismersz fel?

-          A memóriámmal semmi baj. Pont ezért nem értem mit akarsz most tőlem.

-          Nahát, nem hittem hogy így fogadsz. Véletlenül összefutunk… - miért hangsúlyozta ki, azt hogy véletlenül? - … és ilyen ellenséges vagy! – a többiek úgy kapkodták a fejüket egyikről a másikra, hogy sikerüljön lépést tartani a fejleményekkel.

-          Nem vagyok ellenséges. És ha jól emlékszem a legutóbb Ti,… Te... dobtál.

-          Beszélhetnénk négyszemközt?

-          Ne haragudj, most nem érek rá.

-          Miattunk ne zavartasd magad! – súlyos pillantást vetett a francia barátjára a közbeszólásért.

-          Kösz nem, maradok. Morgan pedig megy. Igaz?

-          Szerintem, ha Eleanor lennék nem zavarnál el. – Sean úgy pattant fel, hogy majd leverte a poharakat az asztalról.

-          Rendben miről akarsz beszélni. – Morgan elégedett arcot vágott és megragadva a férfi karját elhurcolta magával.

-          Sose mondj nekem ellent, mert megbánod. – mondta a nő mikor már hallótávolságon kívülre értek, de csak vonszolta tovább.

-          Fenyegetsz?

-          Nem, tisztázom a helyzetet.

-          Mit akarsz tőlem? – Morgan belökte a női mosdóba. – Mit csinálsz? – kérdezte Sean felháborodva.

-          Nyugi nincs itt senki.

-          De akkor is… - nem tudott mit mondani túl sok volt ez már neki. – Miért vagy itt?

-          Azt hittem jobban fogadsz!

-          Mit vártál tőlem? Ott hagytatok, mint egy kutyát az út szélén és vágjak hozzá jó pofát? Miért rángattál most el?

-          Nem könnyű veled beszélni, úgy hogy a koloncaid a nyakadon lógnak.

-          Ők a barátaim!

-          Én nem azokról a srácokról beszélek. – ha nem róluk, akkor biztos Sir Brightmore figyelteti, bár a legutóbbi esett óta nem csoda. Morgan kezdte volna megmagyarázni, de Sean leintette.

-          Mielőtt még belekezdenél felbukkanásod lebilincselő történetébe, kérdeznem kell valamit. MIÉRT MOST? Épp kezdtem jól érezni magam, a többiek megkedveltek és már nem kell hazudnom, na jó, nem mindenről, és már a kiképzés is elég jól…

-          Álljunk meg egy szóra. Te részt veszel azon a kiképzésen, amin azt tanítják, hogy kell kiirtani a fajtám?

-          Nem. – Sean ártatlan hangsúly erőltetett magára. – Én azon a kiképzésen veszek részt, ahol azt tanítják, hogy úszhatom meg azt, hogy az Árnyak élve kizsigereljenek! – az utolsó szókat már üvöltette.

-          Jaj, brühühü, szegény, szegény halandó! Mindegy. Na, ha megvolt a kérdés, akkor folytatom.

-          Lehet a kérdés kipipálva, de a válasz…

-          Mindegy. Szóval, egész véletlenül nem tudod, hol van a vámpír? – Sean úgy nézett rá, mint aki mindjárt megüti.

-          Azért jöttél ide, hogy rajtam keresd Eleanort?

-          Igen. Veled jobb viszonyt ápol, mint velem.

-          Hadd foglaljam össze. Idejössz, felborítod azt, amit az idekerülésem óta építgetek magamról a bűntudat legcsekélyebb jele nélkül, azzal fenyegetve, hogy rajta kapnak egy vérfarkassal egy női wc-ben és talán ezzel, azt váltod ki, hogy sötét, ablaktalan szobába zárnak az idők végezetéig, mert Te beszélni szeretnél Eleanorral?

-          Röviden, ja. Nahát, Louarn nem mondta, hogy ilyen hisztis lettél a halandók között. Én mondtam annak a vérszívónak, hogy el fognak rontani, és tessék! Ó és nem beszélni akarok vele.

-          Hanem?

-          Megölni. – Sean megdöbbent.

-          Nem úgy volt, hogy Louarn megtiltotta, hogy…

-          Ó képzeld fantasztikus sztori! A nagy vérengzés utáni gyűlésen történt, hogy az az idióta vámpír azt mondta, szövetkezzünk a halandókkal, hát nem agyrém?

-          De az. – mondta a legunottabb hangján.

-          Azok semmirekellők, gyengék… - Sean az egyik mosdóra támaszkodott és hallgatta a felsorolást arról, milyen szánalmas is Ő.

-          Oké-oké a lényeg?

-          Igen, igen vérdíj van a fején. És az baromi ciki lenne, ha más ölné meg. Nekem van vele dolgom és jobban belerondított az életembe, mint bárki másnak…

-          Brühühü szegény, szegény vérfarkas!

-          Azt mond, hol van!

-          Fogalmam sincs. Egyébként csak azért akarjátok megölni, mert volt egy ötlete, ami nem tetszett?

-          Bár igaz, hogy azért is megérdemelné de nem e miatt, kivételesen. Módszeresen írtja a vérfarkasokat.

-          Biztos, hogy Ő az?

-          Te túl sokat gondolsz arról a vérszívóról. Ő egy gyilkos, akárhányszor mentett meg ezt nem tudja levetkőzni. Csak ha megöljük.

-          Pofon egyszerű!

-          Na látod, tudsz Te, ha akarsz.

-          Ez mind szép és jó, de szerintem, ha eddig nem sikerült, akkor ezután sem fog sikerülni megölni Őt.

-          A puding próbája az evés! A vérfarkasé, pedig, hogy mennyire tud vámpírt ölni. – egyszer Morgan férfi felé lendült és testével a falhoz nyomta, és megcsókolta. Sean először úgy megdöbbent, hogy elfelejtett bármit is tenni, majd magára talált, de nem tudod elhúzódni, a nő a tarkójánál tartotta.

-          Jaj bocsánat! – mondta egy megszeppent női hang, és ahogy Morgan elengedte, Sean látta, hogy Brienne akart bejönni a mosdóba.

-          Megbocsátasz, van egy kis dolgunk! – mondta negédesen Morgan. Mire a lány döbbenten kiment. – Hol is tartottunk? – tért vissza a vérfarkas oda ahol az előbb abbahagyta, mintha mi sem történt volna.

-          Ez… ez, Te meg mi a fenét csináltál?

-          Reméltem nem mutatok újat. Tudod ezt, csóknak hívják.

-          Nem úgy értem! Miért?

-          Hirtelen ötlet volt. Hallottam, hogy valaki erre tart és… ennyi. – Sean képtelen volt napirendi pontra térni. – Miért hiszem, ha a vámpír tepert volna le, nem vágnál ilyen képet.

-          Szállj már le rólam!

-          Nem tudom, mit eszel rajta.

-          Na jó, még egyszer megkérdem, miért tőlem kérdezed? Miért nem követitek a vérfoltokat, vagy szimatotokat, vagy mit tudómén mit? – ez a téma kényelmesebb volt, mint az amibe belemenni készültek, és mint amiből épp kijöttek.

-          Mert mindenki ezt csinálja, Én kreatívabb akartam lenni.

-          Pedig nem erről vagy híres!

-          Vigyázz a nyelvedre!

-          Ezt Te mondod nekem? – csattant fel Sean, de nem akart újra belekezdeni. - Figyelj, nem tudom, hol van, nem is akarom, és az sem érdekel, hogy ki, mit csinál vele. Bár azt tudom, hogy tud magára vigyázni. A lényeg, hogy hagyjatok békén! Egyébként meg, ha beszéltél Louarnnal akkor biztos mondta, hogy nem találkoztunk mióta… elváltak az útjaink?

-          De, de azt hittem csak kamuzol neki.

-          Miért hazudnék neki? Tőle jobban félek, mint tőled, már ne vedd sértésnek.

-          Nem, ez érthető. Talán tényleg igaz, meg annyira nem vagy jó színész, mint hiszed magadról. Akkor mehetek az orrom után, megint!

-          A múltkor is megtaláltál minket, nemde?

-          De akkor nem takarított maga után, most, meg mintha a Föld nyelte volna el.

-          Ha az Én sarkamba is, vérfarkasok lennének, Én is óvatosabb lennék.

-          Csakhogy Ő nemhogy óvatosabb, olyan mintha nem is létezne. – Sean elgondolkodott.

-          Mit is mondtál, hogy szövetkezni akar a halandókkal?

-          Aha.

-          Miért?

-          Mert őrült, mi másért? – Sean agyában pörögtek a gondolatok, és ez ki is ült az arcára. – Mi van? – Ha az Én nyomomba lennének vérfarkasok, akkor Én is jól elbújnék, de ha tényleg szövetkezni akar az emberekkel, akkor ezt nem teheti sokáig. Miért akarhat az emberekkel kezdeni? Miattam. Ez hülyeség vetette el azonnal. De hogy csinálná? Felkeresné, a legnagyobb olyan szervezetett, ami tud róluk és az Árnyakról és beszélne velük. Ez annyira abszurd, de úgy gondolta ismerte annyira a vámpírt, hogy tudja, ha teheti, messzire elkerüli az Éj Őreinek Szövetségét. Hisz látta, hogy tart tőlük, mikor megtalálták a kocsiját, és a háznál is, és most hogy jobban belelátott, tudta miért. De mi van, ha… ha nem tehet mást. Ha tudja, hogy Én is itt vagyok. Talán arra számít, hogy Sean támogatásával megnyerheti magának Sir Brightmoret? Ha ez igaz, mert van benne logika, akkor ebből még valami következik.

-          Azért kerestél meg, mert azt hitted, Eleanor is megkeres engem, hogy szövetkezhessen Sir Brightmoreral!

-          Tessék? – talán nem, gondolta, ahogy Morgan értetlen arcára nézett. Túl sokat néztem ki belőle. – Várjunk csak! Azt mondod, itt van a Brightmore? – hopp.

-          Ez csak egy szófordulat.

-          Még nem hallottam róla. Mondj el mindent róla! – eszébe jutott, amit Sherrard mondott Ő az elsőrendű préda, a nemes vad.

-          Felejtsd el! - És ki akart menni, de a nő visszarántotta, és a falhoz lökte.

-          Beszélj! – rávillantotta sárga szemeit.

-          Különben? – mondta Sean ingerülten. - Megölsz? Ezt már eljátszottam Eleanorral és Ő sem tett semmit! Szállj le rólam! – újra ki akart menni, de a nő elé állt.

-          Lehet, nem bánthatlak, de megkeseríthetem az életed.

-          Ezzel elkéstél, de jó alaposan! Csak egy percre képzeld magad a helyembe! Na jó, lehet, túl sokat várok tőled, de gondolj bele, akármikor kicsit is szilárdabb lesz a talaj a lábam alatt, akkor jön valaki, az Árnyak, Eleanor, vagy most például Te, és akkorát taszít rajtam, hogy örülhetek, ha csonttörés nélkül képes leszek felállni. Az nem kérdés, hogy meg fogom próbálni, Én ilyen vagyok, de az sem, hogy újra és újra jön valaki, aki beleszarik a levesembe! – Morgan nem tudott mit mondani, csak állt és hallgatott. – De téged ez nem érdekel, miért is kéne, nem igaz? Te csak saját magaddal és a kis bosszúddal foglalkozol. – Egy darabig senki nem mondott semmit, az lebegett a levegőben ami az előbb kitört a férfiból. Sean észre sem vette, hogy ez milyen mélyen és mennyire régóta lappang benne, míg a vérfarkas fel nem tépte azt az ajtót, ami mögött megbújt.

-          Sajnálom, hogy zavartalak. – mondta végül csendesen a nő. És félreállt a férfi útjából. Sean egy darabig nézte a lányt majd elsétált mellette, az ajtó felé, de Morgan megfogta a karját.

-          Tudom, ha bárkinek elmondom, kitöröd a nyakam. – mondta Sean, unott hangon, ment volna már tovább, ott akarta hagyni a nőt, de inkább a helyzetet, ezt az életet, de mivel ezt nem teheti, így csak Morgantől akarta magát távol tudni.

-          Köszi. – és elengedte, a férfi kiment.

-          Emlékeztek, mikor azt mondtam, ha valami gáz van szólók. – lépett oda váratlanul a barátaihoz.

-          Ja. – mondta Warren kissé riadt képet vágva.

-          Most, gáz van!

-          Azt is mondtad, ha Te az egyik irányba rohansz, akkor mi a másikba, vagy tévedek? – kérdezte Larré, ahogy már az utcán, próbáltak Seannal lépést tartva menni.

-          Ha én elveszem, akkor ti is velem buktok.

-          Milyen fennkölt és emberbaráti. – de látta rajta, hogy fél. Ha Morgan megkereste, akkor talán másnak is megfordul a fejében, és nem akarta ennek kitenni a barátait. Csak érjünk vissza a központba, Istenem, és többé semmit sem kérek, esküszöm!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.