Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


59. fejezet

2013.05.24
  • Emlékszel mit meséltem, hogy kerültem a szervezethez? - kezdte Larré a története mesélését.

  • A katonai orvosos sztori, ugye? Igen, és ő... nem, eléggé kamuszaga van.

  • Mondjuk, aki annyit hazudozik, mint Te, az könnyen kiszúrja, igaz?

  • A lényeg? - sürgette Sean, mert kezdett kényelmetlen lenni a helyzet.

  • A lényeg az, hogy nekem is legalább annyira kétes a múltam, mint a tiéd. Ezt a történetet sem Én találtam ki, hanem a nevemmel együtt kaptam. Kényelmes mi?

  • Épp mondani akartam. - Sean állva maradt, az egyik lőálláshoz támaszkodott, tartotta a három lépés távolságot barátjától, aki a padlón ült, hátát a falhoz vetve. Az álla már kezdett kékülni, de ugyanolyan szenvtelenül csevegett, mintha a kocsmában lettek volna. - Miért volt erre szükség? Új név, új történet. Mi volt a probléma a régiekkel?

  • A baj, amiket magukkal hoztak volna.

  • Ez ismerős, de azért fejtsd ki. - a francia felsóhajtott.

  • Őszintén hittem, hogy erre nem fog sor kerülni. Vagyis... valahol igazából tudtam, csak azt ígérték... reméltem, hogy vége lesz...

  • Minek?

  • A menekülésnek. Annak, hogy képtelen vagyok aludni, élni. Hogy folyton a hátam mögé kell néznek, hogy bárkivel találkozok, lehet a halálom kívánja. Beleláttam olyan dolgokba, amikről mások nem is sejtenek, hogy léteznek. Én... Én féltem.

  • Mi a franc voltál ez előtt?

  • Szeretném, hogy tudd, megeskettek, hogy senkinek nem mondom el. Személyesen Sir Brightmore kérte, hogy...

  • Chris!

  • Hírszerző.

  • Vagyis kém? - kérdezte fintorogva Sean. Majd elgondolkodva azt mondta. - Már mindent értek!

  • Tényleg? - kérdezte hitetlenkedve a francia.

  • Persze! Vagyis azt értem Graham miért vetette rád magát. Szakképzett vagy!

  • Kösz! - mondta sötéten Larré. - Tudtam, hogy Te megértesz.

  • Mire valók a barátok! - ahogy barátjára nézett, tényleg minden világos lett. - Bajba kerültél, ugye? Ezért vagy itt. Ezért mondta Graham, hogy megütheted a bokád, ha nem segítesz neki. Beköp azoknál akik keresnek!

  • Valami ilyesmi, igen.

  • De miért a Szövetség? Ne vedd magadra, de...

  • Miért foglalkoznak velem? Én is feltettem ezt a kérdést, és hasonló választ kaptam, mint amiért Graham is megkeresett. Szakképzett vagyok, ahogy mondtad. Egyszer, tényleg, úgy tűnt most nekem annyi. Figyelmetlen voltam, és megtudták kivagyok, vagyis, inkább sejtették, de nem számított. A háttérszervezetem levette rólam a kezét, hisz így volt megbeszélve és magamra maradtam. Nem rejtették véka alá, hogy mi lesz velem. Bizonyíték nem volt, rá, hogy kém voltam, és nem is tudtak hova kötni, talán ezért sikerült kihozniuk. Mert senki voltam. Egy LaRue nevű fickó jött be egyszer a börtönbe. Közel voltam hozzá, hogy megtörjek, hogy mindent bevalljak, és akkor vége lett volna, örökre. Csak annyit kérdezett, mit tennék meg, hogy éljek. Mindig is gyűlöltem az ilyen kérdéseket, de akkor, egy pillanatra sem gondolkoztam. Azt mondtam, bármit.

  • És most itt vagy.

  • És most itt vagyok. - sokat gondolkozott. - Bár akkor még nem sejtettem, hogy a bármibe, a vámpír ölés is beletartozik. - kényszeredetten elnevette magát. Sean csak nézte, olyan szánalmasnak tűnt, még a keze is remegett, tekintetét ide-oda kapkodta, minden zajra felszegte a fejét. Még sosem látta ilyennek barátját. - Fogalmam sincs, hogy mit csináltak, hogy itt lehessek, nem tudom, hogy tudták elintézni, de élek, és már Christian Larré néven. Megkedveltem ezt a fickót, és nem akarnék visszatérni a régi életembe. Nem is tudnék, hisz ha jól sejtem, akkor Őt kivégezték abban a sötét, büdös börtönben. Félek Sean. Nem hittem, hogy így lesz, de rettegek, mit tehet velem Graham. A szervezet ahol eddig tevékenykedtem sem szereti, ha az ügynökeik, csak úgy eltűnnek és aztán feltámadnak, és a „konkurencia”, sem az a társaság ahova szívesen mennék. Túl sok mindent láttam, és tudok, ami a vesztem okozhatja. Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de tényleg féltem. Attól, hogy visszaszolgáltatnak, és attól is , hogy mi fogsz szólni. Sean, a fenébe is, nézz rám! - kiáltotta neki, nem akarta így látni a franciát. De most végre ránézett. - Nem kérlek, hogy érts meg, még csak arra sem, hogy bocsáss meg, de azt akartam, hogy tud, miért csináltam. - sokáig egyik sem szólt semmit. Mélyen a gondolataikba merültek, túl sok és túl fontos információk hangoztak el, hogy csak egyszerűen azt mondhassák, semmi baj, vagy többé ne kerülj a szemem elé.

  • Erről mindenki tud, ugye? Mármint a felettesek körül.

  • Elméletileg igen. Szemmel vagyok tartva! Hisz egy ilyentől mint Én, bármi kitelik! - mondta fáradt mosollyal.

  • Értem. És... mióta?

  • Körülbelül egy hónapja rángatott ki egyik éjjel az ágyból Graham. Hetente egyszer találkozunk, most volt a negyedik.

  • És...

  • Semmit. Már mondtam. Ez most nagyon szarul fog hangzani, de bízz bennem. - Sean hosszan nézett a szemébe. Óráknak tűnt az a néhány pillanat, míg végre azt mondta:

  • Oké.

  • Oké? Mi Oké?

  • Bízom benned. Azt mondtad, nem kéred, de meg is értelek, és meg is bocsájtok. - Larré hálásan sóhajtott, kezdett volna hálálkodni, de Sean közbeszólt. - Egy feltétellel.

  • Tessék? - Larré, kissé megijedt.

  • Senkinek nem mondott el, hogy tudok róla. Nem tudhat róla, sem Graham, sem Reynolds, sem a Sir. Érted?

  • Értem. - újra mosolygott. - De... mi lesz a lánnyal?

  • Sloannal? - most Sean sóhajtott. - Én... nevezz őröltnek, mert úgy tűnik az vagyok, de... benne is bízom.

 

  • Én... Én... - hebegte Larry ahogy az ajtó előtt álló férfi számon kérte itt létéről.

  • Te lepattintottál, Ő pedig volt olyan figyelmes, és átjött beszélgetni. - mondta durcásan Sloan.

  • Figyelmes? Larry lennél olyan figyelmes, és Te is mondanál valamit?

  • Őrmester, Én...

  • Hagyd már Tom, és azt mond meg hol voltál? - kérdezte szemrehányóan a lány Reynoldsot.

  • Neked ahhoz semmi közöd, Viszont a figyelmes fiú épp szolgálatban van, ami nem egészen itt van. Gyerünk vissza a helyedre!

  • Igenis... őrmester!

  • Ne beszélj úgy vele, mint egy kutyával!

  • Te sírtál? - kérdezte hirtelen a férfi. Sloan megdöbbent és lecsapta a tekintetét.

  • Nem. - Reynolds az álla alá nyúlt és felemelte a fejét. A jelek egyértelműek voltak, nem lehetett többé eltitkolni.

  • Valaki megmagyarázná, hogy... - Sloan hozzá bújt, mielőtt tajtékzani kezdene.

  • Tom Én... Graham kémkedik utánad!

  • Tudom. - mondta nyugodtan Reynolds, és finoman kibontakozott az öleléséből.

  • Tudod? És nem teszel semmit?

  • Dehogynem. A... magam módján.

  • Én megyek a dolgomra, ha... - próbált elsurranni Larry, de Reynolds karjával megtámaszkodott az ajtófélfán, és csak úgy tudott volna elmenni a pufók férfi, ha fellöki, de azt nem merte, még csak megpróbálni sem, ezért hátrébb lépett.

  • Apa tud róla? - kérdezte Sloan.

  • Nem.

  • Miért nem?

  • Miért kéne, ez nem rá tartozik. Nem szoktam árulkodni, és magam is megtudom oldani.

  • De...!

  • Nincs de! Nem mondhatod el neki. Ez köztünk marad világos? - szavait tekintetével is nyomatékosította, a szoba végében álló Larryre is villantott egy ilyen pillantást. - Egyébként Te honnan tudod?

  • Én.. hallottam ahogy erről beszéltek.

  • Hol? - hangja gyanakvó lett. Újra Larry került pillantása közepébe, a férfit újra és újra a hideg rázta ki.

  • A lőteremben.

  • Volt veled valaki?

  • Én... - Sean hangját hallotta a fejében: Ugye, most sem tudja meg … - ...Senki.

  • Mondtam, hogy egyedül ne! - emelte meg a hangját az őrmester.

  • Én tudtam róla. - mondta halkan Larry, próbálta a lányt védeni.

  • És az miért jó neki, ha a monitoron végignézed ahogy magába lő? - mondta megsemmisítően Reynolds

  • Semmi ilyesmi nem történ! És elmentél! Mit csináltam volna?

  • Például megvársz?

  • De...!

  • Sloan, megkértelek rá. Olyan nehéz, azt tenni amit mondok? - hangja atyáskodó volt, és ezt a lány gyűlölte.

  • Miért csinálja ezt Graham? - próbált témát váltani a lány.

  • Mert nem kedvel.

  • De miért? És miért nem utál.. csendben, messziről, vagy mittomén? - A férfi elmosolyodott, és magához húzta a hüppögő lányt, szorosan átölelte.

  • Ő ilyen, de nem tud kapaszkodott találni rajtam. Bízz bennem.

  • Miért nem mondhatom el senkinek?

  • Mert ez az Én dolgom. Ez hármonk között marad. Ígéred? - nem válaszolt de a férfi érezte, ahogy a vállába nyomva, bólint. - Egyébként... észrevett?

  • Nem. Mert...

  • Szóltam neki. - mondta halkan Larry. A férfi finoman bólintott.

  • Elbújtam, és nem vetek észre.

  • Mit hallottál?

  • Az a srác, aki ott volt, Sean Marquess barátja, és elméletileg, róla, vagyis tőle akart megtudni valamit rólad. Miért tőle? Ismered Őt?

  • Nem tudom, pontosan. Vagyis azt nem tudom, hogy akarom-e jobban, vagy már így is eleget tudok róla.

  • És Ő mit tud rólad, amiért nyaggatják?

  • Késő van már. Pihenj le. - ellökte magától a férfit.

  • Nem! Mond el!

  • Ez bonyolult.

  • De Én tudni akarom. Talán... veszélyes? - Reynolds Larryre nézett aki megrázta a fejét, ettől az őrmester szemmel láthatóan megkönnyebbült.

  • Egyszer el fogom mondani, ígérem, de nem ma, nem itt. Megérted.

  • De...

  • Kérlek Sloan. Ez maradjon köztünk. Nem mondod el senkinek? - Mi van ha Én tartom a szám, de holnap apa fog tajtékzani, mert az a férfi elmondta. Vagy... Sean. Mi az ördög ez? Újra elkezdett sírni és Reynolds magához ölelte. - Minden rendben lesz. - ígérte neki újra.

  • Igazán? - nem válaszolt csak még jobban magához szorította. Mit tud Ő? Ha azok ketten vagy az egyik, vagy a másik elmondja valakinek akkor mindannyiuknak vége. Larry a háta mögött állt, és nem mondott semmit. Tomnak tudnia kell Seanról, hogy szoktak találkozni, hogy Ő is ott volt, hogy tudta, megfigyelik, de ekkor eszébe villant valami, amit Larry mondott korábban. Az őrmester mondta, hogy figyeljem... Tehát Tom is? Úgy érezte, mindjárt hány. El akarta lökni magától a férfit. Hisz akkor is, mikor a szobájában az asztalán aludt, Seanról nézett rejtett kamerás felvételeket. Miért? Az egész túl kusza, túl zavaros. De Én rá fogok jönni, akár segítenek ezek itt nekem, akár nem! Meg fogom tudni, mi történik! Újra felvillant előtte Sean, ahogy settenkedik, maga mögé inti, és kiles az ajtó résén. Elrejti a lőállásban és maga is behuppan oda. Ért hozzá, hogy bújjon el. Valamiért meg kellett tanulnia, és meg fogom tudni mit akarnak tőle. Akár veszélyes, akár nem. Vajon Sean mit tett az árulóval, vajon Ő fog beszélni? Valaha bárki megfogja tudni mi történt ma éjjel abban a lőteremben? Hát tőlem nem az biztos. És sejtette, hogy Seantól és a „barátjától” sem.

 

  • Mit akart tudni Graham?

  • Húha! Igazából nem is Te érdekelted, és a „múltad”, hanem a jelened.

  • Tessék?

  • Olyan dolgokat kérdezed, amikkel lejárathatná Reynoldsot.

  • És miért tőlem? - gyenge, olvasta ki Larré mosolyából.

  • Tudsz Te jobban is hazudni! Bár tényleg nem mondtál semmit róla, de... - felnyögött ahogy helyezkedett ültében. - … talán nem is tudtam volna meg, ha a mi drága felettesünk, nem tesz kissé helyre a minap.

  • Nem értelek.

  • Akkor elmondom. Emlékszem, néhány alkalommal, edzésen, mikor különösen béna voltál... - Sean összeszűkült szemmel nézett rá, de folytatta. - … eléggé féltetted bizonyos testtájaid, mintha fájlalnád, és lehet azt hitted nem, de nekem ez feltűnt. Megruházott ugye? - Sean nem válaszolt ezért Larré bólintott. Amit Sean nem mond neki, arról Ő nem tud.

  • Nem értem hova akarsz kilyukadni, hisz az edzéseken is előfordult, hogy... - próbált terelni Sean.

  • Igen, igen. Valóban. Csakhogy... ilyen technikát nem tanított nekünk!

  • Milyet?

  • Ilyet! - saját magára mutatott. - Ezt hogy az ördögbe csináltad? Azt hittem ott maradok!

  • Szívesen! Bűntudat ellen kaptad.

  • Lekötelezel. De ez is azt bizonyítja, hogy Reynolds időnként tényleg elver téged. És Te ebből tanulsz... ez de szarul hangzik! Ezért ki tehetik a szűrét! Miért nem mondtad el valakinek? Itt a lehetőség, és hallgatsz? Vagy... - ahogy megértette, újra elmosolyodott. - Bűntudat ellen, hah? Mocskos dolgokat követhettél el a múltban, barátocskám!

  • Az eljövendőeket is vedd számításba. - Sokáig újra hallgattak.

  • Sean? Meddig fog ez tartani?

  • Fogalmam sincs de remélem már nem soká. - újra Eleanorra gondolt.

  • És... és mi volt ez...

  • Ezt most hagyd!

  • Hülyéskedsz? Te és a Brightmore lány? Nem lehet, hogy ezt veri le rajtad Reynolds?

  • Kizárt. Nem tud róla, és igazából nincs is mit tudni.

  • De...

  • Most őszintén beszélünk! Miért hazudnék? - Chris elgondolkozott és nem tudott mit mondani rá.

  • Tudod mi fáj a legjobban?

  • A gyomrod?

  • Nem! Hanem az, hogy egy hónappal ezelőtt, akár fizikailag és kényszeríthettelek volna, hogy elmondj mindent magadról, de most egyszerűen nincs pofám hozzá! Így nem ér! Nem akarlak beköpni Grahamnél, de megvesz a kíváncsiság, miért kacsingatnak annyian feléd!

  • Az élet kegyetlen.

  • Hát az. És most akkor mi legyen?

  • Semmi. Úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi. Te úgy teszel, mintha nem jelentenél, Én pedig, mintha nem tudnék róla. Időnként elhintek valami infót neked, amiért Graham bólogathat. Így jó lesz! - jelentette ki határozottan Sean, és Chris meghajtotta a fejét.

  • Akkor egyikünk sem járt itt?

  • Hogy tehettük volna, hisz mindketten a szobánkban alszunk!

  • És mi van azzal? A nagy testvér mindig figyel. - bökött az egyik kamera felé Larré.

  • Ti miért ide jöttetek? És egyébként is, ha minden igaz... - sóhajtott Sean, ahogy Sloanra gondolt. - … most ezzel nem kell törődnünk.

  • És... ezzel mi legyen? - emelte meg az állát a francia. A másik odalépett hozzá, leguggolt elé és az ökölnyi kék foltot nézve, megrázta a fejét.

  • Öregem! Nem tom mit vétettél Reynolds ellen, de nem kímélt az biztos!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.