Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Előzmények I.

2010.11.10

 

1019, Anglia

 

Anglia a 10. században elég nehéz időszakon ment át. Alig lett vége a vikingfosztogatásoknak királyok jöttek, mentek és az élet nehéz volt. Politikai válságok, háborúk, minden ember életére kihatottak. Sötétfelhők gyülekeztek, de az élet nem állhat meg, fel kell állni és folytatni kell, a dolgoknak mennie kell tovább. 1019-ben egy aprócska faluban, északon szintén ilyesmi dolgok történtek. Igaz, nem hatott ki az egész nemzetre, vagy a világra, de ahhoz elég nagy volt, hogy a néhány ember életét felborítsa.

Dalry csendes település. Parasztok lakják, akik juh tenyésztéséből élnek. Az emberek felett egy magas rangú Úr állt. Hedlington gróf, vagyis annak hívatta magát, egy arrogáns és hatalom mániás ember volt. Az embereket sanyargatta, és kizsákmányolta. Ez a falu volt otthona a Leavy családnak is. Eliah Leavy dolgos ember volt. feleségével Lucyval és két lányával valamint újszülött fiával élt együtt, egy apró házikóban. Nem volt különleges, vagy más, mégis magára vonta a gróf figyelmét. Ennek lányaihoz volt köze. Eleanor és Morgan ugyanis gyönyörű fiatal lányok voltak. Eleanor 18, húga 16 éves. Sokan érdeklődtek már felőlük, de Eliah hajthatatlan volt. Nem akarta, hogy bárki megkaphassa őket. Ugyanis szerette a lányait, és féltette az olyanoktól, mint Hedlington. De sajnos vannak dolgok, amitől egy apa nem védheti meg a gyermekeit.

Egyik nap a Leavy lányok a patakhoz mentek anyjuk utasítására, mosni. Vidámak voltak, sokat kacagtak, barátnőikkel, akik szintén velük mentek. Pletykálgattak, mint minden koruk béli. Eleanor egyszer észrevett valamit. az erdőben valaki figyelte őket, azonnal tudta, hogy ki. Gyűlölte a tekintetét, és azt ahogy a száját nyaldossa, mint egy kutya. Mikor a lányok visszaindultak, az idősebb maradt, és a fák közé rejtőzött. Várt.

- Mégis mit képzel? - förmedt rá az öreg kéjencre.

- Te mit képzelsz? Hogy mersz így megszólítani?

- Hagyjon békén minket a húgommal és keressen magának való boszorkányt!

- Hogy mondtad te...

- Takarodjon a közelünkből. Ne lássam meg még egyszer a közelünkben különben...

- Különben? - mindketten tudták, hogy a lány nem tehetne semmit. A férfinek nagyobb hatalma van. Hedlington mosolygott. Eleanor elfintorodott ettől.

- Nagyon felvágták a nyelved te lány! - közeledett felé. A fiatal rájött, ostobaságot csinált. Úgysem tehetne semmit, most meg itt van egyedül ezzel a rossz hírűvel. Volt már olyan barátnője, miután eljött tőle, többé nem beszélt, pedig előtte be nem állt a szája.

- Hagyja békén a családomat!

- Tudod mit? Békém hagyom. Egy feltétellel. - ekkor ráugrott és magához szorította, de Eleanor a kosarával képen vágta és elszaladt. Meg sem állt hazáig. Ott az istállóba rohant és a hatalmas pej kanca mellé bújt el a széna kupac alá. Zokogott. Mit csinált? Ostoba kis liba volt. Mégis mit képzelt? Ő csak egy lány! Semmi hatalma, semmi szava, csak egy lány. A ló az orrával bökdöste a remegő ételkupacot. Puha meleg orrát a lány arcához nyomta. Sokszor fordult már elő, hogy itt éjszakázott, egy büntetés, vagy egy a testvérével történt, veszekedés után. Meleg lehelete simogatta Eleanor arcát. Könnyes szemmel felnézett, mire az öreg kanca prüszkölt egyet.

- Kösz Betti! Ez kellett most.

- Eleanor? - az állás széle felé kapta a tekintetét. Morgan állt ott.

- Tessék? - hangja remegett a könnyektől

- Mi történt veled? Miért nem jöttél velünk haza?

- Én, csak kicsit egyedül akartam lenni.

- Most is? - képtelen volt megszólalni, ezért megrázta a fejét. Húga mellé ült és magára is húzott egy kis szénát. Összeölelkeztek nővérével és álomba szenderültek. Este Eliah, már ott kereste őket, de mikor látta, hogy alszanak, egy pokrócot terített rájuk.

- Bundás, vigyázz rájuk! - suttogta, mikor egy fehér kutya kocogott be az istállóba.

Reggel a kutya és a ló melegében ébredtek. Eleanor nem mondta el húgának mi történt az erdőben, és hogy lehet nagy bajt hozok mindannyiójura. Másnap minden úgy történt, ahogy mindig. Megetették az állatokat és a ház körül tettek vettek. Apjuk a földeken dolgozott Bundás, gazdája utasítása szerint a lányokra vigyázott. A nap egész jól telt sokat nevettek és még az előző napi dolog is kiment a fejéből. Este mikor jött az apjuk nagyon letört volt. Akárhogy faggatták nem válaszolt, ezért végül ráhagyták. A lányok egy ágyon aludtak, mivel nem volt más lehetőség. Kényelmesen bevackolták magukat a szénás zsákokon és mélyen szuszogtak. Eleanor szépet álmodott, egy férfiről, aki szerelmes belé, és akit ő is szeret és akkor.

- Áu! - de Morgan lepisszegte mielőtt felháborodhatott volna rajta.

- Figyelj! - suttogta nővérének. A szüleik beszélgettek, de ők is suttogtak.

- Mégis mi történt?

- Hedlington ma magához hívatott. Azt mondta Eleanort akarja feleségnek. - erre még a sötétben is látszott mennyire elsápadt.

- Az nem lehet! Nem engedheted!

- Nem is. Mondtam neki, hogy kizárt, de szerintem nem fogja ennyiben hagyni. Tennünk kell valamit.

- De mit, Eliah?

- Nem tudom, de nem hagyom, hogy az a gazfickó megkaparintsa.

A lányok összenéztek. Ők sem akarták.

- Mit tehetünk? - kérdezte Morgan másnap.

- Semmit  

- De amíg apa nem hagyja, addig ő sem tehet semmit. - mindketten tudták, hogy ez nem igaz, de jól hangzott, és kicsit meg is nyugtatta őket. A két lány már eladó sorban volt és igen szemrevalók is voltak, bárki szívesen elfogadta volna őket, de egyiket sem akarták, és az apjuk sem. Jobbnak tartogatta őket, csak még nem tudta kinek.

- Leavy! - ordította Hedlington, a lányok az istállóba bújtak, hol van ilyenkor Bundás? gondolták egyszerre. Apjuk kiment a hívásra. Nem teheti meg, hogy nem teszi azt amire utasítja a gróf.

- Gróf Úr mit parancsol?

- Mégis mit gondol, mit? - egyből Eleanorra gondolt, de nem mondta ki. Az egész kastély ott állt mögötte őrükkel, katonákkal.

- A maga rühes döge, megölte egy birkám!

- Hogy mondta? Bundás nem... - ekkor a kutya testét dobták elé a kocsiról, amin az Úr jött. Már nem élt. Eliah megfagyott halott társa láttán.

- A nyájamat ritkította, mikor lelőttem. - nem valamelyik embere, Ő.

- Az én kutyám nem...

- Kételkedik a maga előtt lévő bizonyítékban? A szavamban?

- Nem Én...

- Azt hiszi kitaláltam valami ócska hazugságot?

- Nem, Uram...

- Ez a maga kutyája?

- Igen, de...

- Fizesse meg a károm!

- De, Én nem tudom... nincs...

- Nincs pénze? Akkor attól tartok le kell dolgoznia! Az adósom, tehát a rabszolgám!

- Tessék?

- Mi van nem hall, vagy hülye? Azt mondtam...

- Értettem, de az én kutyám nem öl birkát!

- Itt van maga előtt a bizonyíték!

- Csak egy döglött kutya van előttem.

- Ellenszegül nekem?

- Maga egy...

- Apa! - Eleanor szaladt oda hozzá. Végig hallgatta az egészet az istállóból, az arca könnyes volt, mióta meglátta a halott kutyát. Nem hagyhatja, hogy az apját rabszolgává tegyék, vagy még rosszabb felkössék azért, amiért ellenkezik a gróffal. Morgan jött utána. Már az anyjuk is kint volt karján a kis Eliahval. Mindent hallottak és nem akarták, hogy az apjuk ostobaságot csináljon, igaz jogosan.

- Nincs más megoldás, hogy a birka értékét kifizessük? - darálta Eleanor, tudva a választ. Tekintetéből olyan tűz éget, mint ami a pokolban égeti a gonosz embereket, mint Hedlington. Csak hogy ezt ő is észrevette, és felizgult, az járt a fejében, majd ő megszelídíti, betöri, akarja!

- Mindig van más megoldás. - újra az a visszataszító vigyor, amitől kirázza a hideg

- Eleanor nem! - mondta az apja.

- Apám, ne aggódj, te is tudod, hogy ennél csak rosszabb lesz. - úgy mondta, hogy csak ő hallja. A férfi a feleségére és a másik két gyerekére nézett, ha ő nem lesz ki fog rájuk vigyázni. Végül hatalmasat sóhajtott, a könnyeivel küszködött és lehajtotta fejét. Úgy érezte összeesik. Eleanor szemébe nézet, aki szintén a könnyeivel küzdött.

- Ez az egyetlen megoldás.

- De nem hagyhatom, hogy ez a ... - nem talált szavakat. - megkaparintson.

- Nincs más út. A többieknek is jobb így. - Eliah elcsodálkozott a lánya bátorságán. Hogy lehet benne ennyi erő? Végül bólintott.

- Mi a másik megoldás? - szárazon kérdezte, csak a közönség miatt.

- Önnek van két gyönyörű és talpra eset lánya. Az egyiket feleségnek. Magányos vagyok, mindent megkap amit, maga nem adhat meg neki. - Eliah, úgy nézett, mint a lánya. Ekkor látta az öreg, hogy az apjára ütött a lány, de nem érdekli, ha végez vele, senkire nem fog már hasonlítani.

 

A nap síri hangulatban telt, senki nem volt képes mosolyogni, vagy nevetni. Bundást eltemették a ház elé, hogy mindig Őrizhesse. Eleanor nem sírt, pedig most lett volna oka. Kőkemény volt, a szívét készítette fel az eljövő évekre. Morgan, mindig a nyomában loholt. Próbált beszélni vele, de nem tudta, mit mondjon. Eleanor kissé felhúzta a szája egyik sarkát, mintha mosolyogna, és megölelte ilyenkor. Ekkor Morganből kitört a sírás és nem volt képes abba hagyni. Eleanor csitítgatta de hiába. Apjuk csak nézte őket. Úgy érezte meghasad a szíve. Hedlington holnapra mondta az esküvőt, tehát ez az utolsó éjszakája szabadon. Az anyjuk is, ha meglátta odament és megölelte, és ő is sírva fakadt.

Késő délután a menyasszony az ifjabb Eliah bölcsőjénél ült és hintáztatta a csöppséget. Nézte, ahogy alszik. Olyan békés volt, a családban egyedül ő. Olyan nyugodt volt. Az anyja mögé lépett és nézte a gyermekeit.

- Anya, ugye úgyis lehet az embernek gyermeke, ha nem szerelmes? - anyja hangja remegett.

- Igen édesem, lehet.

- Akkor legalább őt szerethetem, ha meglesz. Nagyon szeretnék kisbabát. - az anyja próbálta tartani magát, de erre képtelen volt. Összerogytak a térdei és a lánya ölébe hajtotta a fejét. Eleanor simogatta, majd ő is rádőlt a hátára.

- Ne sírj, anyám. Nem lesz semmi baj. - ő sem hitte, de ez most nem számít, már semmi sem számít. Miután kissé megnyugodott, meglátogatta Bettit. Újra beült a szénába és magára húzta. A ló bökdöste az orrával, óvatosan nyúlt hozzá, érezte a nagy bánatát. A lány a széna között felnézett és a beeső sugarakat figyelte, ahogy az istálló falán kúsztak felfele, ahogy a Nap lemenni igyekezett, hogy siet? Mintha azt akarná, hogy minél hamarabb eljöjjön a holnap, gondolta. Majd az jutott eszébe, hogy ez az utolsó napja, az utolsó naplementéje. Meg kell néznie. Látnia kell. Nem mehet el úgy, hogy nem látja színeket, amik nem lesznek többé. Az illatokat, mik megszűnnek és a tücskök dalát, amik soha többé, nem szólnak. Nem tudta, miért gondolta ezeket, de meg kellett tennie. Kiszaladt a meglepett ló mellett, ki a rétre az erdő fele. Átszaladt, nem érdekelte a ruhájába tépő bokor, a süppedős avar, csak szaladt. Sietnie kell, mindjárt eltűnik, mint az élete. Ki az erdőből, fel a dombra és tessék. Ezer színnel kápráztatta el a táj. A fák zöldje, a sokszínű ég, ami visszatükröződik a tavon. Ritka Angliában a szép idő, de most Eleanor kedvéért, aki holnap már nem lesz, minden csodáját pár percbe zsúfolta, hogy lássa, azt, amit talán már soha.

- Eleanor?

- Te mit csinálsz itt Morgan?

- Te, mit csinálsz itt? - arcán kétségbeesés

- Látnom kellett a Naplementét. Nézd milyen gyönyörű. - de a testvére csak őt nézte.

- Mi a baj?

- Azt hittem el akarsz szökni, vagy talán mást csinálni.

- Tessék?

- Én tényleg azt hittem... csak láttam, hogy elszaladsz és nem akartam egyedül maradni. Nem akarom, hogy elmenj!

- Nem megyek el.

- Most nem. De holnap? Hedlington gonosz ember. És nem engedi, hogy lássunk. El fogsz menni.

- El kell mennem. Mindannyiunkért.

- De ezt nem teheted. Nem áldozhatod fel magad mindenkiért! Veled mi lesz? - Eleanor elmosolyodott.

- Most nem én számítok.

- De nekem igen!

- Köszönöm! - és szorosan átölelte.

- Mit?

- Ezt. Köszönöm, hogy olyan vagy amilyen, hogy az vagy aki, és hogy a húgom vagy.

- Ugyan már. De szívesen. - összenéztek és elevették magukat. A nevetésük Anglia lankáin végigfutott, mint a lovak, mint a szél, mint a gondolat egy szép és boldog gondoltat. Mikor véget ért csak egy sóhaj maradt, egy megkönnyebbült sóhaj, ami az egész napos nyomosztó hangulatot feloldotta.

- Tényleg gyönyörű.

- Mi?

- A Naplemente.

- Valóban. - a földön ültek a puha fűben és nézték, ahogy a színek után a csillagok veszik át a helyet az égen. Ritkán szóltak egymáshoz, de mégis jól voltak. Ölelték egymást, mert tudták, talán soha nem fogják, vagy csak nagyon sokára.

- Lassan menni kéne, kezd hűlni a levegő. - mondta Eleanor. Már nem futhat el. Már nincs semmi indok, hogy távol legyen attól, ami rá vár. Essünk túl rajta, gondolta.

- Még maradjunk kicsit. - Morgan félt visszamenni. Féltette a testvérét.

- Nem, gyere, menjünk. - és felhúzta a földről.

Az erdőben mentek, szépen lassan sétáltak kézen fogva, nem szóltak egymáshoz. Hideg szél futott végig rajtuk. Eleanor megtorpant. Van itt még valaki. Egyből Hedlingtonra gondolt, de tévedett. Sokkal rosszabb volt, és őket figyelte.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.